45. Rész: I would watch you walk away

Zene: Isak Danielson - Broken

~ Florence Mia Collins ~

Ahogy távoztam az orvostól nem vágytam másra csak magányra. Egyedül akarok lenni és kizárni a külvilágot. Nem akarok gondolkodni mert ha gondolkodok akkor őrült ötleteim támadnak és kezdem azt érezni hogy megőrültem. A hazáig vezető utat gyalog tettem meg ami alatt teljesen átfagytam így a lakásba érve azonnal a fürdőt vettem célba, de ezúttal többre vágytam egy zuhanynál ezért tele engedtem a kádat kellemesen forró vízzel, magamra zártam a fürdő ajtót és elmerültem a habokban. Ennek már fél órája, de egyszerűen képtelen vagyok kimászni a kádból. Gyengének érzem magam, erőtlennek, talán a szüntelen zokogás merített így ki. Örülök hogy Harry nincs itthon. Még nem tudom hogyan fogom mind ezt elmondani neki, de joga van tudni róla, nem hazudhatok és nem is titkolhatom el előle. Segítenie kell a döntést meghozni mert ez a gyerek nem csak az enyém, nem csak az én felelősségem és legfőképpen nem csak az én életemről van szó. Újra zokogás rázza a testem ahogy belegondolok hogy egy élet fejlődik bennem, pedig alig múltam tizennyolc éves és Harry is még csak húsz éves. Hogy történhetett ez meg? Pont velünk. - Nem tarthatlak meg. - sírva nézek a hasamra a magzatnak címezve a szavaimat. - Egyszerűen nem tehetem. - a fejem már fáj és a szemeim égnek miközben a lehető legnagyobb harcot vívom magammal. Milyen ember vagyok én? Teszem fel magamban a kérdést. Miért akarok Istent játszani? Csak is neki van joga életek felett dönteni, nekem nem. Ha ezt a gyereket ajándéknak szánta hát el kell fogadnom...próbálom magam meggyőzni, a szívem harcol az eszem ellen. A szívem már érez a gyermekem iránt valamit, talán anyai ösztönt, de az eszem tudja hogy ha a szívem győz akkor az életem nem úgy alakul majd ahogy azt elterveztem. És a nagyszüleim? Istenem nekik hogy mondom el? Bíznak bennem, felneveltek, tettek azért hogy én tanulhassak. És én? Én mindent elrontottam. - Flor? - Harry hangja zökkent ki a gondolataimból. - Bébi itthon vagy? - hallom ismét, engem keres, de nem válaszolok majd megmozdul az ajtó kilincs, az ajtó azonban nem nyílik ki hiszen bezártam korábban. - Flor? - kopogtat, tudja hogy bent vagyok, hát persze különben miért lenne zárva a fürdőszoba ajtaja. Nem tudok megszólalni, nem akarok megszólalni. - Kicsim? Tudom hogy bent vagy. Baj van? - a hangja már csupa aggodalom. - Menj el. - zokogok fel, nem bírom magamban tartani az érzelmeim. - Flor mi a baj? - a hangjából már nem csak aggodalom hanem félelem is kivehető. Félt engem és bizonyára teljesen össze van zavarodva, hiszen eddig semmi jelét nem adtam hogy baj lenne, most pedig hogy megjött rögtön az én bánatomba cseppent. - Csak hagyj egyedül egy kicsit. Kérlek. - sírva könyörgök neki. - Megijesztesz. - feleli halkan. - Harry! Hagyj békén. - üvöltök ki de a hangom erőtlen, a sírás minden erőmet és a hangomat is elvette. - Oké. - adja fel végül, de nem megy el, hallom ahogy az ajtónak dől és lecsúszik. Lefogadom hogy az ajtó előtt ül és vár, arra vár hogy én magyarázatot adjak neki a viselkedésemre, én azonban még képtelen vagyok a szemébe nézni és közölni hogy terhes vagyok. Mi lesz ha meggyűlöl érte?! Nem, abba bele sem merek gondolni. Újabb hosszú percek telnek el, vagy talán egy óra is mire a vizem teljesen kihűl és én kiszállok a kádból. Egy fehér törölközőt veszek magamhoz de mielőtt még a testem köré tekerném meg akad a tekintetem a tükörképemen. A hasam még lapos, de a tudat hogy ott van egy kis élet....vegyes érzésekkel tölt el. Újra sírni kezdek és gyorsan eltakarom magam a törölközővel. Mélyeket sóhajtok és kinyitom az ajtót. Ahogy sejtettem Harry vár rám és azonnal fel is áll amikor érzékeli a jelenlétem. - Flor mi történt? - aggódva fürkészi az arcom, tudom hogy egy roncsnak tűnhetek most, annyit sírtam már hogy pislogni is fáj. - Nem tudom hogyan mondjam el. - kerülöm őt ki és a hálóba megyek. - Mit? - követ kíváncsian. - Harry én nem tudom hogyan közöljem veled. - őszintén kétségbe vagyok esve és az sem segít hogy újra sírás kerít hatalmába. Elfordulok tőle, megtörölközöm és miután felvettem egy fehérnemű szettet a melegítő alsóm és a pulóverom is magamra húzom. - Az istenért, mond már el hogy mi van. - feszülten túr a hajába. - Terhes vagyok. - alig hallhatóan ejtem ki a számon ezt a két szót, de tudom hogy Harry hallotta mert egész teste megfeszül, az arca elsápad és egy lépést hátrál. - Ezt, ki mondta? - kérdezi bizonytalanul, tudom mit érez, most ő is próbál valami magyarázatot keresni, vagy valamit ami megcáfolja hogy valóban igaz lehet amit mondtam. Én is ezt tettem amikor az orvos közölte velem. - Az orvosom mondta. - adom meg neki a választ ami egyben azt is jelenti hogy ez a valóság, nincs mit tenni. - Hogy történhetett ez meg? - fel alá kezd járkálni és akár csak én ő is össze van zavarodva. - Az óvszer nem száz százalékos védelem. - csak azt tudom mondani neki amit nekem mondott a doktor. - Még csak húsz éves vagyok, huszonegy. - kiált fel.

- Te pedig, alig tizennyolc. - rám néz és a szemei villognak. Nem tudom eldönteni hogy rám dühös e vagy ez a helyzet hozta ki belőle az indulatokat. - Azt hiszed én nem tudom? - emelem meg a hangom. - Azt hiszed én ezt akartam? - nézek rá kérdőn, nem hiheti hogy én ennek örülök. - Mi lesz most? Mihez kezdesz? - kérdezi én azonban elszörnyedek. Nem tetszik ahogy fogalmaz. - Mihez kezdek? - kérdezek vissza. - Ez csak az én felelősségem? - lököm meg indulatosan és csak a szerencsén múlik hogy nem képelem fel mert időben elkapja a lendülő kezemet. - Nem úgy értettem. - halkan mondja. - Az orvos szerint megszakíthatjuk a terhességet. - szólalok meg ismét, neki is tudnia kell a lehetőségeinkről. - Az lenne talán a legjobb. - határozottan mondja ki a szavakat és ezzel darabokra töri a szívem. Én is gondoltam rá hogy ezt kellene tennem de az ő szájából hallani annyira kegyetlen. Lehet hogy egyedül maradtam. - Hogy mondhatod ezt? - könnyes szemekkel nézek rá de a válaszát már nem várom meg, kirohanok a hálóból a nappaliba és azonnal öltözni kezdek, gyors mozdulatokkal lépek a csizmáimba és a kabátomat is leakasztom a fogasról. - Flor! - Harry rohan utánam. - Egyedül akarok lenni. - közlöm érzelem mentes hangon majd hátat fordítok neki és kilépek a lakásból. Csak az jár a fejemben hogy mennyire egyedül is érzem most magam. Persze Harry reakciója is jogos, még ő is fiatal, de bassza meg....én is az vagyok...