19. Rész: Váratlan vendégek

" Meghívni valakit annyi, 

mint felelősséget vállalni a jóllétéről mindaddig, 

míg a fedelünk alatt marad. "

Jean Anthelme Brillat-Savarin

Florence Mia Collins

Haza felé az út csendben telik, egyikünk sem szól semmit. Harry a vezetésre koncentrál, Lia egy fülest dug a fülébe és zenét hallgat, én pedig az ablakon csodálom a tájat ami mellett elhaladunk. A visszaút furcsa mód hosszabbnak tűnik mint amikor jöttünk, talán a csend miatt, azt is mondhatnám hogy unalmas de ez érthető. Lia és én másnaposak vagyunk, Harry pedig feszült. - Engem dobjatok ki Oliv előtt. - szólal meg Lia amikor már csak negyed órára vagyunk az egyetemtől. - És a cuccaiddal mi lesz? - Harry pillant a húgára. - Talán nem szakad le a kezed ha felviszed a szobába. - feleli Lia. - Persze, azért vagyok hogy lessem minden kívánságod. - morgolódik a bátyja. - Nem akartam ezt mondani, de örülök hogy te megtetted. - Lia viccelődik és végre Harry arcán is megjelenik egy halvány mosoly. Pár perc csupán és megérkezünk a diákszövetségi ház elé ahol Lia kiszáll, Harry pedig tovább hajt. A csend még kínosabbá válik amikor már csak ketten maradunk az autóban, de nincs kedvem megszólalni. Szerencsére tíz percet kell csak kibírnom és Harry leparkol a kollégium előtt. - Köszi a fuvart. - szállok ki és nyújtózom egyet. - Flor! - hallom Liza sikítását és ahogy megfordulok máris a karomba veti magát a húgom. Meglep az itt léte, nem számítottam rá. - Hát ti? - kérdezem döbbenten a nagyszüleimre nézve akik éppen a kollégium lépcsőjén sétálnak lefelé, de Lizat egy pillanatra sem engedem el. - Liza meg akart látogatni. - mosolyog rám a nagyi. - De délután fél öt van. Nem értek haza sötétedés előtt. - hebegem. - Miért kellene haza érniük sötétedés előtt. - Harry száll ki az autóból és átjön a mi oldalunkra. - Mert a nagyapám már nem lát jól a sötétben. - felelem. - Vonattal jöttünk és már reggel megérkeztünk, nem tudtuk hogy csak délután érsz vissza. - nagyi mosolyog rám majd a mellettem álló fiúra néz. - Te biztosan Noel vagy. Nagyon örülök. - a nagyapám nyújt kezet Harrynek. - Hát öhm...én Harry vagyok. - zavartan mosolyog az említett de kezet ráz a nagyapámmal. - Harry? - a nagyival egyszerre kérdeznek vissza. - Ő egy barátom. Lia bátyja. - hadarom. - Azta! - Liza kiált fel és kibontakozik az ölelésemből. - Nagyon szép tetoválásaid vannak. - megragadja Harry kezét akin csak egy póló van így a mintái jól láthatóak és lejebb húzza ezzel Harryt arra késztetve hogy lehajoljon. - Köszi. - mosolyog rá Harry. - Nekem is van, megmutatom. - Liza feltűri a pulcsiját és Harry elé emeli a kis karját amin egy rózsaszín sárkány lemosható tetoválás díszeleg, imádja az ilyeneket mindig olyan rágót kér amihez ilyet kaphat. - Nagyon menő. - Harry dícséri. - A tiéd is hamar lekopik? Az enyém mindig és újat kell feltennem. - Liza beszélget Harryvel és ez megmosolyogtat úgy tűnik szimpatikus neki. - Az enyémek nem lemoshatók. - adja meg neki Harry a választ. - Uh, akkor nekem is olyan kell. - Liza lelkesedik fel mire mind felnevetünk. - Majd ha nagy leszel manó. - ismét az ölembe emelem a húgom. - Sajnos mennünk kell, fél óra múlva megy a vonatunk. Azt hittük több időt tölthetünk együtt. - szólal meg a nagyi. - Én még nem akarok menni. - Liza erősen kapaszkodik a nyakamba. - Muszáj mennünk drágám, hosszú utunk lesz. - próbálja a nagyi megnyugtatni de sikertelenül. - Miért nem maradnak éjszakára? Holnap reggel szívesen haza viszem önöket. - Harry ajánlja fel és én döbbenten nézek rá. - Nem hiszem hogy ez jó ötlet. Nem tudom elszállásolni őket. - mondom komolyan. - Remek lenne fiatalember, de Flornak igaza van, szállodába pedig nem szívesen mennénk. - a nagyi kedvesen mosolyog Harryre. - A közelben van a lakásom, szívesen látom önöket. - Harry erősködik és nem értem miért teszi ezt. - Oh, hát nem is tudom. - a nagyi zavarba jön. - A lakásod? - kérdőn nézek Harryre. - Nem szeretek idegen diákokhoz alkalmazkodni, van egy lakásom ott élek. - vonja meg a vállát mintha ez természetes lenne. - Maradjunk! - Liza könyörögni kezd. - Akkor maradtok? - felsóhajtva fordulok a nagyszüleim felé. - Elfogadjuk a meghívást. Köszönjük. - a nagyapám Harryhez beszél. - Két szobás lakás. Liza és Flor aludhat az egyikben, önök pedig a másikban. - Harry máris tervezget. - Mert gondolom szeretnéd a családoddal tölteni az időt. - teszi hozzá már nekem címezve a szavait. - És te? - kérdezek vissza. - Van egy remek kanapém. - nevet fel. - Felviszem Lia cuccait mindjárt visszajövök és mehetünk. - Harry kipakol és bemegy az épületbe. - Nagyon kedves fiatalember. - a nagyi ölel magához, a nagyapám pedeg bólogat. - Örülök hogy ilyen sok barátot szereztél, ráadásul egy ennyire rendes fiút is. - nagyi áradozik és én majdnem felnevetek. Harry mint rendes fiú?! Ha tudnák mennyire nem az, de az tény hogy ez a kedves gesztusa engem is meglepett. - És hol van Noel akiről már meséltél nekünk? - érdeklődik a nagyapám. - Hát öhm...azt hiszem annak vége. - a földre szegezem a tekintetem, nem merek rájuk nézni. - És akkor most Harry a barátod? - Liza is beleszól a beszélgetésbe. - Nem. - rázom meg a fejem. - Pedig lehetne, nagyon jók a tetkói. - Liza bólogat. - Ha te mondod mini én. - puszit nyomok az arcára és ezzel ezt a témát le is zárom. Harry visszaér és a lakását vesszük célba amire már nagyon kíváncsi vagyok. Azt hittem eddig hogy kollégiumban lakik, erre most kiderült hogy saját lakása van. - Érezzék otthon magukat. - Harry nyitja ki előttünk a lakása ajtaját és elámulok. Precíz rend és gyünyörű, otthonos lakásba lépünk. 

- Nagyon szép a lakásod. - nézek fel Harryre. - Köszi. - biccent. - Adhatok valamit inni? Vagy éhesek? - Harry szinte körbe rajongja a nagyszüleimet és én ezzel ismét egy újabb oldalát ismerem meg. - Éhes vagyok. - Liza a konyhapulthoz ül. - Rendelhetünk valamit. - szólalok meg. - Van a közelben egy jó étterem, gyalog öt perc. - Harry veszi át a szót. - Mehetünk. - a nagyi bólogat. - Írok Lianak hogy ne várjon. - már az étterem előtt megállva veszem elő a mobilom. - Addig mi foglalunk asztalt. - a nagyapám besétál az épületbe a nagyival és Lizaval együtt. Harry megáll mellettem és várja hogy elküldjem az üzenetet. - Köszi hogy befogadtad a nagyszüleimet. - nézek fel rá miközben elteszem a telefonom. - Semmiség. - vonja meg a vállát. - Miért tetted? - kíváncsiságom utat tör magának. - Nem egyértelmű? - mosolyodik el. - Hm? - értetlenül nézek rá. - Miattad. - közli olyan hangon amibe belepirulok. - Ez sokat jelent nekem. Szeretném ha ezt tudnád. - mondom komolyan. - Tudom. - közelebb hajol és lágy csókot hint ajkaimra amit viszonzok. Fogalmam sincs mi van most kettőnk között de határozottan úgy érzem hogy alakul valami. - Menjünk be. - megfogja a kezem és bevezet az étterembe. - Tudtam hogy a pasid. - Liza gúnyolódik és a nagyiék is mosolyognak az orruk alatt. - Nem az. - intem le Lizat nevetve majd helyet foglalunk és leadjuk a rendelést...