21. Rész: Önbecsülés

" Az egó és az önbecsülés között óriási különbség van. 

Az önbecsülés valós alapokon áll, az egó hamis pillérekre támaszkodik. "

Marie Clarence

Florence Mia Collins

- Köszönjük még egyszer hogy haza hoztatok. - a nagyi hálálkodik amikor már búcsúzkodunk. A tegnap este történtek óta Harry és én nem igazán beszéltünk egymással, még is tartotta magát a szavához és haza fuvarozta a családomat. Hosszú volt az elmúlt öt óra amíg ide értünk én még is jobban tartok most a visszaúttól hiszen Harryvel már kettesben leszünk és nem tudom mihez kezdek a bennem dúló feszültséggel. - Igazán nincs mit. - Harry kedvesen mosolyog, úgy tűnik jó kedve van, vagy csak megjátsza a nagyszüleim előtt. Nem tudom és ez is aggaszt. - Biztos nem maradtok ebédre? - a nagyapám érdeklődik mire én megcsóválom a fejem. - Nem. Így is este lesz mire haza érünk és holnap már muszáj lesz bemennünk az óráinkra. - mondom komolyan. - Igazad van drágám- - helyesel a nagyi és megölel aztán a nagyapám lekezel Harryvel miközben én már Lizat zárom a karjaim közé. - Hiányozni fogsz. - a hangja elvékonyodik és erősen szorít magához. - Te is nekem mini én. De ne sírj mert akkor én is sírni fogok. - mondom halkan mert valóban kevés választ el attól hogy kicsorduljanak a könnyeim. - Felhívsz este? - kérdezi szomorúan. - Minden este. - nyugtatom meg és megpuszilom. - Szia Harry. - elenged és a mellettem álló fiú elé lép. - Szia Liza. - Harry kedvesen köszön a húgomnak. - Megölelsz? - Liza nyújtózik, Harry egy pillanatig habozik de aztán leguggol és megöleli a húgomat. Aranyos látványt nyújtanak így együtt. - Te is felhívhatsz. - Liza kezd beszélgetésbe Harryvel. - Szólj ha új tetkód van. - teszi hozzá amire mind felnevetünk. - Mindenképpen értesíteni foglak, ígérem. - Harry is nevet. Majd elbúcsúzunk és elindulunk vissza az egyetemre. Fél óra telik el néma csendben, egyikünk sem szól a másikhoz és ez már kezd kínos lenni. Harry a vezetésre koncentráll míg én inkább a tájat figyelem. - Liza nagyon vagány, ebben különböztök. - töri meg végül ő a csendet. - Tessék? - felháborodva fordulok felé. - Csak azt mondom hogy Liza nem tűnik olyan zárkózottnak mint te. - magyarázza mintha nem érteném mit akar ezzel mondani. - Nem ismered őt és engem sem. - jegyzem meg kicsit sem barátságosan. - Úgy látom veled nem lehet beszélgetni. Hosszú lesz ez az öt óra. - sóhajt fel feszülten. - Éppen sértegettél. - mutatok rá a valóságra. - Nem sértegettelek csak megjegyeztem hogy...- kezdené kimagyarázni magát de közbe vágok. - Hagyjuk. - intem le. - Flor! Mi a bajod? - kérdezi miközben az utat figyeli. - Semmi. - vonom meg a vállam. - Mostantól nem állsz szóba velem? - érdeklődik. - Az is lehet. - bólintok és haragos tekintettel meredek rá. - Tegnap elszállásoltam a családodat, ma meg haza is fuvaroztam őket. Öt óra vezetés ide és öt vissza....nem igaz hogy nem látod mennyire teperek hogy a kedvedben járjak. - emeli meg a hangját, tényleg ki van akadva a viselkedésem miatt. - Oh igen és most a szememre is veted, de tudod mit Harry? Nem kértem hogy törődj a családommal. - vágok vissza neki. - Nem vetem a szemedre, csak dühít hogy visszautasítasz és ellenséges vagy velem, pedig én mindent megteszek érted. - próbál rám hatást gyakorolni, kevesebb mint több sikerrel. - Mit vártál? Feküdjek le veled mert egy éjszakára szállást adtál a családomnak? Vagy hogy gondolod? - a felháborodásom felteszi a vitánkra a pontot, Harry állkapcsa megfeszül és olyan erősen szorítja a kormányt hogy még az ujjai is elfehérednek. Tombol benne a düh, de erősen koncentrál hogy ne szakadjon el nála a cérna, látom hogy szíve szerint leüvöltené a fejem, de nem teszi. - Állandóan te hozod fel a szex témát, kezdem azt érezni hogy te jobban vágysz rá mint én. - gúnyolódni kezd, ez a fegyvere mert tudja hogy jó benne. - Álmodban, maximum. - fintorgok, de ez csak a látszat, mert az igazság az hogy valóban sokat gondolok a szexre amióta Harryt ismerem, még az álmaimba is beférkőzött a gondolat hogy milyen érzés lenne és hogy milyen lenne Harryvel. De ezt soha nem fogom bevallani sem neki sem másnak. - Ugyan már Flor! - gúnyos nevetése tölti meg az autót. - Biztosra veszem hogy fantáziáltál már rólunk. - mondja teljesen meggyőződve az igazáról. - Hagyd abba Harry. Csak vigyél a lakásodhoz mert ott vannak a cuccaim amiket ha magamhoz vettem vissza megyek a kollégiumba. - terelem el a témát, kezd zavarba hozni és ezt nem hagyhatom. - És utána? - kérdezi. - Utána soha többet nem akarlak látni. - jelentem ki határozottan. - Rendben. - hirtelen elkomorodik és nem szól többet. Ismét kínos csend telepedik ránk és az utunkra. Hosszú éveknek tűnik az az öt óra amit néma csendben töltünk amíg a lakásához érünk. Már a végére bűntudatom támad hogy talán túl kemény voltam vele, de aztán megérkezünk a lakása parkolójába. - Le hozod a bőröndjeimet? - kérdezem halkan, hiszen tegnap itt pakolta ki őket. - Nem vagyok a rabszolgád. - mogorván adja meg a választ. - Akkor felmehetek értük veled? - újabb kérdést teszek fel. - Gyere. - vonja meg a vállát majd mind a ketten kiszállunk és ő már indul is a lakása felé, míg én követem őt. Az ajtó előtt pár pillanatig babrál a zárral de sikerül bejutnunk a lakásba, ahol én egyenesen abba a szobába megyek ahol tegnap este aludtam. Meg is találom a virág mintás bőröndjeimet amiket a kezembe veszek és vissza sietek a nappaliba, Harry a kanapén ül, nekem nincs kedvem vitatkozni és nincs is értelme ezért a bejárati ajtó kilincsét megragadva próbálok kimenni, de meglepetésemre zárva van. - Miért zártad be? - fordulok Harry felé. - Mert. - vonja meg a vállát. - Engedj ki Harry. Ez rohadtul nem vicces. - leteszem a táskáim és úgy könyörgök neki. - Csak nem félsz? - nevet fel gúnyosan miközben feláll és közelebb sétál hozzám. - Bezártál a lakásodba. Azt hiszem minden okom meg van a félelemre. - elcsuklik a hangom de nem a félelemtől hanem a közelsége van rám ilyen hatással. Alig egy lépés választ el minket és egyenesen a szemembe néz. - Azt akarom hogy itt maradj. - mondja ki mély duruzsoló hangján. - Miért? Hogy veszekedjünk? - kérdezek vissza flegmán. - Inkább ezért. - elmosolyodik és hirtelen szünteti meg a köztünk lévő távolságot. Hevesen csap le ajkaimra és szenvedélyesen csókol miközben a hátam a bejárati ajtónak feszül, a mellkasom pedig az övének. - Harry. Ne. - sóhajtok a csókba. - Engedd el magad. - suttogja és tovább csókol. - Mit akarsz tőlem Harry? - tolom el magamtól ismét hogy a szemébe nézhessek. - Szerintem egyértelmű, nem? - elégedett mosoly jelenik meg az arcán. Szeretném azt hinni hogy nem csak egy alkalomra kellek neki, de sajnos minden jel arra mutat hogy csak egy lennék a számára a sok közül. - Igen, ez a része egyértelmű. - utalok a szexre amit annyira akar.

- És utána? - kíváncsian várom a válaszát. - Miért bonyolítod túl ezt az egészet? Minden apró részleten fent akadsz. Lazulj már el kicsit. - próbál rábeszélni arra amit akar és közben hárít és terel, ezzel pedig el is árulja magát. - Nekem az nem lazulás hogy hagyom magam kihasználni. - jelentem ki határozottan. - Tudod mi a te bajod Flor? - feszülten néz rám. - Nem tudsz szórakozni. - veti a szememre de csak felnevetek. - Inkább az a baj Harry hogy te mindent szórakozásnak veszel, de megsúgom hogy az élet nem erről szól. Nem veszek részt tovább a hülye játékodban. Azt akarom hogy békén hagyj és ha lehet kerüljük el egymást. - mondom ki végül amit ugyan nem akarok, de tudom hogy ez lesz a helyes lépés részemről. Nem tagadom hogy Harry az első perctől kezdve vonz és amilyen hülye vagyok, talán még azt is mondhatom hogy beleszerettem, nem tudom mikor és hol....vagyis de, pontosan tudom...a szüleinél töltött hétvégén változott meg bennem valami, ott olyan más volt, beleszerettem, ami életem eddigi legnagyobb hibája volt, azonban van önbecsülésem és ez ad erőt ahhoz hogy már most az elején elengedjem ezt az egészet, hogy elengedjem Harryt és az érzéseimet amiket felébresztett bennem. Nincs rosszabb egy viszonzatlan szerelemnél és ez a sors fintora hiszen Noel szeretett engem de én őt nem, míg én Harryt akarom...addig ő csak egy trófeát lát bennem. Egy újabb lányt akit kipipálhat a listáján, de ezt nem hagyom...nem engedem neki hogy játsszon velem. - Komolyan ezt akarod? Kerüljelek el? - közelebb hajol, azt hiszi hogy hatással van rám ami igaz is, de az akaratom erősebb. - Igen. Most pedig engedj ki. - kezembe veszem a bőröndjeimet és kitartok a döntésem mellett bármennyire nehéz is ellenállnom neki. - Nevetségesen viselkedsz. - sértetten nyúl a zár felé, kezében a kulcsal és kinyitja az ajtót. - Szerencsére ez nem a te problémád. - vágok vissza majd ahogy az ajtó kinyílik kilépek rajta, minél távolabb akarok lenni tőle...