Főoldal Szereplők Fejezetek Társoldalak Logo

2019. augusztus 3., szombat

31. Rész: When you love someone




Florence Mia Collins

Gyalog tettem meg a távot a diákháztól a kollégiumig. Friss levegőre vágytam, abban a hitben ringatva magam hogy ez majd segít megnyugodni, de tévedtem. Még a friss éjszakai levegő sem volt képes enyhíteni a fájdalmat a mellkasomban. Először dühös voltam magamra, azt képzeltem hogy Harry miattam menekült Bria karjai közé, mert én mondtam neki hogy tegye ezt...de aztán elért a felismerés hogy őrültség lenne magamat hibáztatni, hiszen ha Harry igazán szeretne nem tette volna meg ezt velem, ő még is Briaval vígasztalódik tehát soha nem is szeretett. Ettől a ponttol kezdve pedig már rá vagyok dühös, őt hibáztatom. Persze ez sem vígasz a helyzetemre, mert ettől függetlenül én még szenvedek és úgy érzem magam mint akin átment egy kamion. A sírás teljesen kimerít, gyengének érzem magam testileg és lelkileg is. A kollégium lépcsőin szinte úgy vánszorgok fel, a könnyeim még mindig megállíthatatlanul áztatják az arcom, és azt hiszem soha nem lesz már vége a szenvedésemnek. Furcsa érzés most ebben a helyzetben lenni, oly sok romantikus regényt olvastam már, ahol a főhősnők száz halált haltak egy-egy szerelmi csalódásuk során, mindig azt gondoltam hogy kizárt hogy ez velem is megtörténjen, azt hittem hogy mindaz csak mese...de itt vagyok...és a saját bőrömön érezhetem a szerelem okozta sebeket. Milyen érdekes az élet, nem?! Ha a lelkünk sérül, vele együtt szenved a testünk is. A szobám ajtaja előtt megállva a táskámban kutatok a kulcsom után, de titokban reménykedek abban hogy Lia már itthon van és nyújt számomra némi vígaszt. Ő az egyetlen barátnőm és mindig tudja mit mondjon. Nagy nehezen bedugom a kulcsot a zárba és elfordítom azt. Az ajtó kinyílik és elém tárul a szoba teljes egészében. Először Lia ágyán akad meg a tekintetem ami érintetlen vagyis nincs itthon, belépek a szobába és becsukom magam mögött az ajtót, de ahogy ismét megfordulok egy halk sikoly hagyja el a szám ahogy megpillantom az ágyamon Harryt. - Te....te mit keresel itt? - kérdezem suttogva, miközben egyik kezemmel letörlöm arcomról a könnyeimet. - Téged vártalak. - adja meg a választ. Az ő arca is meggyötört és komor akárcsak az enyém. - Bria talán nem ért rá tovább foglalkozni veled? - kérdezem gúnyosan, a legjobb védekezés a támadás, vagyis ebben az esetben én most ezt alkalmazom. - Már megint itt tartunk? - sóhajt fel miközben feláll és közelebb sétál hozzám. - Tudom hogy vele voltál. - egyenesen a szemeibe nézek. - Te miről beszélsz? - értetlenül mered rám. - Vissza mentem a kórházból a buliba és ti akkor már leléptetek. A barátaid mondták hogy táncoltatok és csókolóztatok, aztán együtt elmentetek, idézem...szobára. - szembesítem azzal amit tudok és kíváncsian várom a reakcióját. - Flor, ez nem igaz. - kiált fell. - Amikor elmentél a kórházba azzal a szarházival én nagyon kiakadtam. Leléptem a buliból és kiszellőztettem a fejem, aztán rögtön ide jöttem. Már több mint egy órája itt várlak. - mondja komoly hangon. - Azt várod hogy ezt most elhiszem? - kérdezek vissza, bizalmatlanul. Már a fejem is belefájdult a sok sírásba és most ez a beszélgetés Harryvel...túl sok nekem. - Hinned kell nekem, mert igazat mondok neked. - még egy lépést tesz felém és így már egészen közel áll hozzám. - Sosem csalnálak meg. - suttogja miközben a szemembe néz. - Szakítottunk, nem számítana megcsalásnak. - nagyot nyelek mert rossz érzés ezeket a szavakat kimondani. - Te szakítottál velem. De én nem tudok csak így elszakadni tőled. - egyik kezét az arcomra simítja. - Beléd szerettem Flor! Képtelen vagyok már létezni nélküled. - már az ő szemei is csillognak ami nem könnyíti meg a helyzetem. - Nincs alkohol szagod. - állapítom meg a tényt ami most egyáltalán nem illik a pillanatba. - Nem szoktam inni, csak nagyon ritkán. De hogy jön ez most ide? - Harry zavartan pislog rám. - Wade és a többiek azt is mondták hogy sokat ittál. - adom meg neki a választ. - Kurvára hazudtak neked, hát nem érted? - Harry állkapcsa megfeszül. - De, értem. - bólintok. - Esküszöm neked hogy semmi nem igaz abból amit neked mondtak. És elhiheted hogy rohadtul szét fogom verni a pofájukat amiért be akarnak mocskolni előtted. - düh lobban a tekintetében. - Hiszek neked Harry. - szólalok meg ismét és valóban így is van. Ismerem már Wadet, tudhattam volna hogy hazudik és most a tények is ellene szólnak, hiszen Harry tényleg nem ivott és most itt van, nem pedig Briaval. - Minek az embernek ellenség ha ilyen barátai vannak. - feszülten túr a hajába, látszik rajta hogy valóban dühös és bántja hogy a barátai áskálódtak a háta mögött.  - Sajnálok mindent amit mondtam neked a bulin. - hirtelen mozdulok és átölelem a derekát miközben mélyen magamba szívom az illatát ami végre megnyugtat. - Szeretlek. - szorosan bújok hozzá. Tudom hogy most szánalmasan festek, ahogy szinte rá akaszkodok, de nem érdekel. A szerelem amit iránta érzek bekebelezte már a józan eszemet is. - Én is szeretlek, kicsim. - átölel és a becézése melengeti a szívem. - Igazad volt mindenben. Noel direkt provokálni akart téged. A kórházban bevallotta és azt is hogy szerelmes belém. - hadarom, azt akarom hogy mindenről tudjon. - Ezt eddig is tudtam. De örülök hogy már te is látod hogy mi a célja. - a hajamba csókol és úgy érzem ezzel el is engedjük ezt a témát. - Azt hittem elveszíttettelek. - kezei közé veszi az enyémeket és összefonja ujjainkat. - Amikor csak úgy ott hagytál a kertben. - hátrálni kezd és pár lépés után az ágyra ül, engem pedig az ölébe húz. - Sajnálom. - sírom el magam ismét, miközben az ölébe ülök vele szembe, lábaim a két oldalán, kezeim pedig a nyaka köré fonom. - Felejtsük el. - homlokát az enyémnek dönti. - Csókolj meg. - szinte könyörgés a kérésem, éhezem a csókjára. - Már azt hittem soha nem kérsz rá. - mosolyodik el, de válaszra már nem ad időt. A szája lassan éri el az enyémet, s lágy puszikkal kezd elhalmozni. Ajkai puhák s csókja kellően buja, ahhoz, hogy a kezem a tarkójára csússzon és még többet akarjak édes ízéből, amely az elmémet elködösíti. A testem annyira forróvá válik, hogy a ruha szinte már égeti a testemet. Egyik kezével megfogja az arcomat, a másikkal továbbra is ölel. Nyelve az enyémhez simul, miközben a mellkasunk újra, s újra találkozik a heves lélegzetvételeinknek köszönhetően. - Érezni akarlak Harry. - szakadok el tőle egy pillanatra hogy tudassam vele mit is akarok igazán, majd a pólója alá nyúlva végig simítok izmos hasán aztán megszabadítom a könnyed anyagtól hogy láthassam a tetoválásokkal díszített számomra tökéletes felsőtestét. - Ahogy én is téged, kicsim. - hirtelen áll fel, de engem továbbra is az ölében tart majd lassan az ágyra dönt és fölém magasodva újabb csókra hívja ajkaimat. 
Eddig még csak egyszer feküdtem le vele, ami lássuk be életem első szeretkezése is volt egyben és most azt akarom hogy újra éljük át azt amit akkor. Kezeimmel a hátán simítok végig, izmainak minden mozzanatát érzem, ahogyan tarja magát felettem, s a jobbja már a testemen simít végig egészen a ruhám cipzárjáig.  - Dögös vagy ebben a cuccban, de nélküle akarlak látni. - elszakad tőlem, feltérdel a lábaim között és a kezemnél fogva engem is felhúz így szabad utat teremtve a kezének amivel lehúzza a cipzárt és kiszabadít a mini ruhámból és egyúttal a melltartótól is megfoszt. Egyik kezével végig simít a hajamon és újra csókol, hevesen, éhesen kap a lüktető ajkaim után, amelyek nem kétségesek, hogy pirosak még mindig az előző csóktól. Másik keze pedig bátran csúszik le a nyakam vonalán, érintve a mellemet is. Hasamat sem hagyja figyelem nélkül, de nem áll meg egy percre sem. Egyenes a lábaim közé vezeti vándorló kezét, amely végigsimít rajtam. Elválok tőle, homlokát az enyémének támasztja, az ujjai pedig tovább cirógatnak, a bugyim vékony anyagán keresztül majd derekamnál fogva megemel finoman, hogy lehúzza rólam az anyagot, és visszadönt az ágyra....

9 megjegyzés:

  1. Puszedli :D
    Annyira tudtam hogy Wade, Liam és Zayn hazudtak Flornak. Én mind végig hittem Harryben és nem is csalódtam benne. Ebben a részben ismét megmutatta a gyengéd, szerelmes férfi oldalát amit annyira szeretek benne. Imádom ahogy Floral bánik, olyan szép szerelmes párt alkotnak ők ketten. Szinte rajongok értük. Nem meglepő szerintem hogy ezért a részért is oda voltam. Alig várom a többi részt. Pusy

    VálaszTörlés
  2. Szió :)
    Na most megkönnyebbültem. Kellemes csalódást okozott a számomra Harry, azzal hogy amit róla állítottak végülis nem volt igaz mert ő mind végig szerette és szereti Flort így nem volt képes őt megcsalni, ez annyira gyönyörű. Wadetől nem vártam mást így nem is okozott csalódást azzal hogy hazudott, na de hogy Liam és Zayn is ilyen mélyre süllyedt az lesokkolt és megértem Harryt amiért szívesen képen törölné őket. De mindegy is mert a lényeg az hogy Flor és Harry újra együtt vannak. Nagyon tetszett ez a rész is. Siess a következővel. :)

    VálaszTörlés
  3. Hali :)
    Most szégyenlem magam mert nem hittem Harryben az előző résznél. Vakon elhittem hogy valóban képes volt Briaval megcsalni Flort, erre most kiderült hogy mindez csak is Wade, Liam és Zayn hazugsága volt, aminek azért bevallom örülök is mert így végül nem kellett csalódnom véglegesen Harryben. Ezek után már semmi rosszat nem fogok róla elhinni. Szegény Flort azért ebben a részben is sajnáltam, de szerencsére a rész vége Happy End volt. Jó volt őket újra együtt látni, boldogan, egy párként. Siess a folytatással kérlek mert kíváncsi vagyok. Ezer millió puszi :)

    VálaszTörlés
  4. Sziaaa
    Én a bevezetés olvasása közben megint sírtam...olyan gyönyörűen írtad le Flor fájdalmát és ezzel együtt az érzéseit és gondolatait is. " Ha a lelkünk sérül, vele együtt szenved a testünk is. " - Imádtam! Az meg már csak hab volt a tortán hogy Harry mint kiderült semmi rosszat nem tett, sőt ebben a részben olyan szerelmi vallomást tett Flornak amivel még engem is le vett a lábamról. Nagyon, nagyon sőt giga mega nagyon tetszett ez a rész. Siess a következővel ...♥.♥.♥...

    VálaszTörlés
  5. Hello
    Hát még jó hogy nem mondtam kígyót békát Harryre, az előző rész után mert akkor most alaposan bánhatnám és szégylhetném magam. Remek rész volt ez is és engem a zene is magával ragadott, szerintem jól passzolt a részhez. Flor és Harry kibékülésének örültem nagyon, ahogy annak is hogy ismét közelebb kerültek egymáshoz testileg is azok után hogy a kapcsolatuk lelki részeit megbeszélték. Nagyon jó rész volt. Csak így tovább ;)

    VálaszTörlés
  6. Szia ♥
    " - Beléd szerettem Flor! Képtelen vagyok már létezni nélküled. " - Ahw! Hát van cukibb pasi Harrynél?! Szerintem nincs. Annyira imádom őt így, amikor megmutatja a szerelmes oldalát és képes romantikus dolgokat mondani és tenni. Az ahogy meg Flort becézte, olvadoztam. Ja és nem mellesleg örültem annak hogy Harry ártatlan és nem ment szobára Briaval. Ezek után tehát nem meglepő hogy Noel után már Wade, Liam és Zayn is végleg leírta magát nálam. Gyorsan hozd a következőt. Puszillak. ♥

    VálaszTörlés
  7. Szióka...
    Florért a szívem szakadt meg a rész elején aztán ahogy őt, úgy engem is meglepett az hogy Harry ott várt rá a szobában aztán kiderült az igazság is, az hogy Harry nem tett semmi rosszat, nem volt Briaval és nem is ivott. Az ő fejében végig Flor járt és ez az amivel igazán bebizonyította hogy mennyire szereti Flort. Harry csalódottsága pedig jogos volt a barátai felé " - Minek az embernek ellenség ha ilyen barátai vannak. " - Harrynek teljesen igaza volt és remélem számon kéri majd emiatt a három fiút (Wade, Zayn, Liam ) A rész vége meg a kedvencem volt az egészben. Romantikus és érzelmes. Várom a következőket. ღ ღ ღ

    VálaszTörlés
  8. Hi :P
    Jeee! Most nagyon boldog vagyok mert Harry nem tette meg amitől féltem, vagyis nem csalta meg Flort azzal a ... Briaval! Jó érzés volt azt olvasni hogy Flor és Harry mennyire szeretik egymást. Remélem most már senki és semmi nem állhat közéjük. Harry ismét bizonyította a szerelmét Flor felé és ezt már senki nem veheti el tőlük. Tetszett! Kíváncsian várom a továbbiakat is. Siess. :P

    VálaszTörlés
  9. Szia :)
    Na hát szegény Harry..nem is kellett volna haragudnom rá. Ebben a részben is kiderült mennyire szereti Flort, Flor és Harryt és el tudták végre engedni azt a sok negatív gondolatot amit egymás fejéhez vágtak. Nagyon remélem, hogy Harry ezek után nem nagyon fog tovább bandázni Wadel meg a többiekkel, akik a sleppjében voltak, vagy ha mégis akkor remélem alapos dorgálásban lesz részük. Siess a nagyon a következő résszel, tűkön ülve várom!
    Puszi :)
    Puszi :)

    VálaszTörlés