42. Rész: Storm

Zene: Florence + The Machine - Never Let Me Go

+18

~ Florence Mia Collins ~

A testem hirtelen megrándul, ahogyan a hangos mennydörgésre magamhoz térek az éjszaka közepén. Szemeim kipattannak, s szinte teljesen éberré válok. Egy villámlás fénye is elér hozzánk, majd ismételten egy mennydörgés következik, mire ösztönösen húzódok hátrébb, az engem ölelő karok közé. A takaró anyagát feljebb húzom magamon, az eső pedig szinte vízesésszerűen ömlik le. Úgy érzem magam, mint egy kislány, aki az odakinn tomboló vihart méri fel, míg a levegőt erőteljesen kapkodja, a szíve gyorsan ver és még a sírás is kerülgeti. Én most pontosan így érzem magam. - Hé! Mi a baj bébi?  - szorosabban tekeredik körém Harry keze. Hangja mély, valószínű, hogy a mocorgásomra, nem pedig az odakinn tomboló vihar miatt ébredt fel. A takaró alatt megkeresi a kezemet, én pedig hagyom, hogy az ujjainkat egybefonja, s a kézfejemet ujjával cirógassa. - Vihar van. - bújok hozzá reszketve. - Ez csak egy kis futó zápor. Reggelre olyan lesz mintha nem is esett volna. - mosolyodik el, a sátorban sötétség uralkodik így nem látom őt, de a hangja arról árulkodik hogy mosolyog. Igyekszem egyenletesen venni a levegőt, s visszaaludni, hiszen még sötétség van odakinn és egyáltalán nem érzem, hogy tartalmas órákat aludtam volna át. Lehunyom a pilláimat, s próbálok Harry nyugtató simogatására koncentrálni, a külső zajokat pedig kizárni. Mélyen magamba szívom a levegőt, a lábaimat pedig ösztönösen húzom feljebb, magam elé. De a következő pillanatban hirtelen megdermedek, ahogy újabb mennydörgés töri meg a csendet és a villámlás szinte kivilágítja az éjszakát. - Bébi, lazulj el. - suttogja Harry a fülembe és továbbra is lágyan cirógat hogy megnyugtasson. A sátor oldalára meredek és próbálok tudomást sem venni a kint dúló viharról, de nem megy. - Képtelen vagyok így elaludni, Harry. - motyogom halkan. - Bébi, ez csak egy kis eső. - sóhajt fel és érzem rajta hogy nem érti miért vagyok ennyire feszült, az igazsághoz pedig az is hozzá tartozik hogy én magam sem értem hogy felnőtt fejjel hogy félhetek egy ártatlan kis vihartól. - Segítek ellazulni. - Harry keze elengedi az enyémet és a felsőm alá próbál meg bejutni, ami nem is tart neki sokáig. A szívem máris hevesen ver, s tartok attól, hogy a szakadó eső és a mennydörgés sem elég ahhoz, hogy elrejtse. - Harry, ne... - fogom meg a kezét, amely végül a combomra csúszik és ott kezd el érzékien simogatni. - Engedd hogy eltereljem a figyelmed. - ajkai a nyakam bőrét érintik meg. - Szeretkezzük át az éjszakát. - maga felé fordít és lágyan csókolja ajkaimat. Képtelenség neki ellenállni és nem is akarok. - Nem szabad. - fordulok a hátamra, próbálok kitartani amellett amit korábban mondtam, vagyis hogy egy sátorban több ezer emberrel körül véve, nem fogok vele lefeküdni. - Nem akarom hogy halljanak. - teszem hozzá szégyenlősen. A hangom kétségbeesetten hat, a szívem még mindig nem talált rá egy stabil ütemre, míg a lélegzetünk eggyé válik a fülledt sátor falai között. Felkönyököl, így néz le rám, amíg a másik kezét továbbra is rajtam tartja. Mivel megfordultam, a keze előröl pihen a combomon, s melegséggel árasztja el a területet. Kezem a mellkasára csúszik, ezzel próbálva a tisztes távolságot megtartani kettőnk között. Tenyerem alatt tisztán érzem szívének heves ütemét, ami még inkább megnehezíti azt hogy ellenálljak neki. - A vihar elnyeli a sikolyaid. - pimaszkodik velem, de nem tudom elrejteni a mosolyom ami annak a jele, hogy mennyire tetszik az amit kivált belőlem. - Harry! - halkan ejtem ki a nevét, a hangom pedig az érintésének köszönhetően meg is remeg. - Kívánlak Flor. - nyög fel és ezzel engem is feltüzel. - És érzem rajtad hogy te is engem. - simítja végig egyik kezét a szeméremdombomon, míg a másik oldalra nem ér, s nyúl egyenesen a fenekemhez. - Tényleg nem kellene - elveszetten suttogom csupán a szavakat amikben már én magam sem hiszek. Lejjebb hajol, ajkait végighúzza az enyémeken, de nem csókol meg. - Kérlek, kicsim. - szinte már könyörög és a szemei vágytól csillognak. Melleim a mellkasának simulnak, ahogyan rám fordul, de még is mellettem, a karjain tartja meg a súlyát, s nem egészen helyezkedik el fölöttem, de még is úgy érzem, hogy a levegő is teljesen kipréselődött a vágyakozó testünk közül. - Bébi. Mondj valamit. - nagyot nyel és megnyalja ajkait. - Mond hogy te is akarod. - ujja végigcsúszik alsó, majd a felső ajkamon. - Mond hogy kívánsz. - suttogja a számba a szavakat. Kisebb puszit is ad, mire ösztönösen hunyom le a szemeimet. - Akarom. - nyögök csupán ennyit. 

De választ már nem kapok, szája lassan éri el az enyémet ismételten, s lágy puszikkal kezd elhalmozni. Ajkai puhák, forró és kellően buja ahhoz, hogy még többet akarjak édes ízéből, amely az elmémet elködösíti. A testem annyira forróvá válik, hogy a takarók és a ruharétegek szinte már égetik a testemet. Egyik kezével megfogja az arcomat, a másikkal továbbra is mellettem támaszkodik. Nyelve az enyéméhez simul, a mellkasunk újra, s újra találkozik a heves lélegzetvételeinknek köszönhetően. Megemeli magát, a combjaim pedig elárulva engem adnak neki helyet, hogy kényelmesen elférjen közöttük. Egyik kezem még mindig a tarkójánál fogva húzza a számra, amelybe újra, s újra bele is csókol. Másik a hátán simít végig. Izmainak minden mozzanatát érzem, ahogyan magát tarja felettem, s a jobbja már a testemen simít végig egészen a felsőm széléig, amelyet el is kezd felfelé tolni. Elszakad tőlem, feltérdel a lábaim között és a kezemnél fogva engem is felhúz. Körülöttünk újra mennydörgésnek hangja hasít a levegőbe, én pedig összerezzenek a váratlan külső hatástól. Harry újra megcsókol és ezzel sikerül kizárnia számomra a külvilágot. Lehúzza a felsőm így feltárva előtte a meztelenségem. - Átkozott éjszaka, hogy nem láthatlak. - sóhajt fel. - De érezhetsz. - visszadőlök és magammal húzom őt is hogy egy újabb szenvedélyes csókban forrjunk össze...