4. Rész: Szabad préda

" A barátok olyanok az életben, mint a terasz tartóoszlopai. 

Néha egyszerűen maga a tudat is elég, hogy ott vannak, és bármikor támaszkodhatsz rájuk."

Sean Covey

~ Florence Mia Collins ~

Az emeletre érve a hálószobák felé indulok, abban bízva hogy az egyiket üresen találom és egy kicsit egyedül lehetek, hogy telefonálhassak. Az első szobába amikor benyitok, kellemetlen látvány fogad. Egy fiatal pár éppen egymással van elfoglalva, meglep a látvány és el is borzaszt, ezért egy szó nélkül csukom is be az ajtót és megyek tovább, szerencsére a második szoba üres. Ismét a telefonomért nyúlok és tárcsázom a nagyi számát, miközben becsukom magam mögött a szoba ajtaját és az ágyra ülök. Nem is kell sokat várnom, a hívásomat fogadja. - Szia nagyi, Flor vagyok. - szólok bele azonnal. - Nem ébresztettelek fel? - kérdezem aggódva. - Szia drágám. Nem aludtam még, tudod hogy rossz alvó vagyok. - nevet fel halkan. - Liza alszik már? - érdeklődök. - Igen. Nem rég aludt el. Egész este a hívásodra várt. - kapom meg a választ, tudom hogy ez nem szemrehányás tőle. - Annyira sajnálom, csalódást okoztam neki. - zokogok fel. - Jaj édesem. Emiatt ne aggódj. Mondtam neki hogy biztosan elfoglalt vagy. Megértette. - a nagyi próbál nyugtatni, nem sok sikerrel. Bűntudatom van és úgy érzem nem találom a helyem. Ott kellene lennem velük, otthon, a családommal. - Eljöttem egy hülye buliba a szobatársammal és a barátaival, teljesen kiment a fejemből. - őszintén beszélek, soha nem titkoltam a nagyszüleim elől semmit, sőt még ha nem is követelték meg, én akkor is mindenről beszámoltam nekik. - Nincs is ezzel semmi baj, Flor. Szórakozz nyugodtan, de azért vigyázz magadra. - a nagyi nyugtat ismét. Szeretem benne hogy ennyire megértő. - Vigyázok magamra, csak rossz érzés hogy megszegtem az ígéretem amit Lizanak tettem. - sóhajtok fel és a hajamba túrok. - Liza nem haragszik rád. Érezd jól magad, reggel megmondom neki hogy telefonáltál. - búcsúzik és tudom hogy ideje elköszönnöm tőle, hiszen hajnali fél egy van. - Köszönöm, nagyi. Szeretlek. - mondom hálásan. - Én is szeretlek édesem. - egyszerre bontjuk a vonalat és a szívemről nagy kő esik le. A nagyi mindig is képes volt megnyugtatni bármiről is volt szó. A szüleim temetése napján is ő volt az aki egyben tartott, fogta a kezem és támaszt nyújtott nekem és Lizanak is. Pedig mélyen legbelül tudom hogy ő is szenvedett, hiszen az apám az ő fia volt. - Hát itt vagy. - egy ismerős hang zökkent ki a gondolataimból és megrezzenek. - Wade? - nézek a fiúra aki éppen belép a szobába. - Már azt hittem elmentél. - becsukja maga mögött az ajtót és leül mellém az ágyra. - Csak...csak telefonáltam. - vonom meg a vállam és távolabb húzódok tőle. Bűzlik az alkoholtól és már a nyelve sem pörög rendesen. - A pasidnak? - előre biccenti a fejét, alig van magánál. - Nincs pasim. - csóválom a fejem, nem érzem kötelességemnek hogy beavassam őt a családi történetembe, ezért nem említem neki a nagyit. Valószínüleg nem is emlékezne rá holnap. - Akkor szabad préda vagy. - vigyorodik el és közelebb hajol hozzám. - Szabadnak szabad vagyok, de nem érzem magam prédának amit le kellene vadászni. - ellenkezek azonnal.- Tetszik ahogy beszélsz. - megnyalja alsóajkát, míg egyik kezét az arcomra simítja. - Nem szeretem ha tapogatnak. - lököm le magamról a kezét. - Szerintem élveznéd ha én tapogatnálak. - kacsint rám. - Na jó! - sóhajtva ugrok fel az ágyról. - Jobb lesz ha most visszamegyek Liaékhoz. - indulok meg az ajtó felé de elkapja a kezem és visszaránt az ágyra. - Ne kéresd magad. - az ágyra dönt és fölém mászik. - Szállj le rólam te barom. - kezem az arcán csattan de csak kinevet. - Szeretem ha egy lány harcias. - a szemembe néz és lassan hajol felém egy csók reményében, de én gyorsan cselekszem, a térdem felhúzom telitalálatot mérve a férfiasságára. Felkiált, így én könnyedén szabadulok ki alóla és habozás nélkül futok az ajtóhoz amin kilépve a folyosón rohanok végig. Nincs tapasztalatom még a férfiak terén, de nem vagyok egy elveszett lány, tudom hogyan védjem meg magam. Önvédelmet tanultam, a nagyszüleim unszolásának hála és most ennek köszönhetem hogy le tudtam rázni Wadet. - Bocsi. Ne haragudj. - kérek elnézést amikor valakibe ütközök és csak amikor felnézek rá, veszem észre hogy Harry az. - Máskor nézz a lábad elé. Úgy rohangálsz itt mint egy mérgezett egér. - bosszúsan néz a szemembe. - Az idióta haverod elől futok, bocs hogy nem voltam vevő arra hogy lefektessen. - gúnyosan válaszolok neki, az arcán meglepettség látszik aztán elnéz a vállam felett és én megfordulok. Wade közeledik felénk dühös ábrázattal. - Tökön rúgtál bazdmeg. - Wade kiabál velem. - Örülj neki hogy nem téptem le te seggfej. - forr a vérem dühtől és érzem hogy az adrenalin dolgozik a testemben. Harry csak vigyorog és ez nem tetszik.

- Bizonyára azon is ilyen jót szórakoztál amikor a húgodat padlóra tette a kedves barátod. - intézem a szavaimat ezúttal Harrynek majd választ sem várva kikerülöm őt és lerohanok a lépcsőn. - Lia! - a kanapéhoz sietek ahol ismét helyet foglal a társaság. - Haza megyek. - közlöm ingerülten, de nem sírok, ennél azért edzettebb vagyok már. A szüleim halála óta kevés olyan dolog van ami sírásra tud késztetni. - Mi történt? - Lia aggódva néz rám. - Wade...- sóhajtok és azt hiszem ezzel mindent el is mondtam. - Mit csinált? - Noel kíváncsian és tettre készen áll fel. - Csak próbálkozott de elintéztem. - vonom meg a vállam. - Elintézted? - Lia értetlenül mered rám. - Tökön rúgott. - Wade szólal meg mögöttem és már Harry is mellette áll. Lia hangosan felnevet. - Imádlak. - átölel és visszaül a helyére engem pedig maga mellé húz. - Nem akarok maradni. - szólalok meg ismét. - Jobb is ha elmész. - Harry jegyzi meg miközben úgy néz rám mint ha a világ legnagyobb hibáját követtem volna el, tudom hogy nem Wade miatt ellenséges velem, hanem azért amit Liaval kapcsolatban mondtam neki. Tudja hogy igazam van, tudnia kell ha egy kis jó érzés is szorult belé hogy az amit Wade tett Liaval az kegyetlen volt. - Flor nem megy sehová. - jelenti ki Lia. - De..én. - fordulok a szoba társam felé, de belém folytja a szót. - Az éjszaka közepén ne mászkálj egyedül. Kicsit maradjunk még aztán együtt haza megyünk. Oké? - mosolyog rám. - Oké. - bólintok rá végül mert igaza van....