33. Rész: Jealous

Zene: Nick Jonas - Jealous

~ Florence Mia Collins ~

- Tegnap óta nem érem el Harryt. - sóhajtók fel miközben Liaval belépünk az egyetem folyosójára. - Most biztos dühös, majd megnyugszik és megkeres. - bíztat, kevesebb mint több sikerrel. - Jó, de ez nem normális Lia. Látod? Ezért félek az összeköltözéstől. Valahányszor nem értünk majd egyet valamiben akkor faképnél hagy és fel sem veszi a telefont? - kérdezem reményvesztetten. - Igazad van, de adj neki egy kis időt. Neki ez még új. - Lia bíztatóan mosolyog, de tudom hogy csak Harryt akarja védeni. - Nekem is új, ha elfelejtetted volna. Nekem sem volt még kapcsolatom senkivel, csak Noelel de az nem számít mert vele nem volt a kapcsolatom ennyire mély és nem is szerettem őt. - magyarázom az igazamat bizonygatva, lehet hogy Harry dühös rám, de már én sem vagyok nyugodt. Haragszom rá amiért eltűnt és nem is keres. - Tudod hogy én is próbáltam hívni, de nekem sem veszi fel. - Lia lép elém ezzel megállásra késztetve. - Igen, tudom. - bólintok. - Lehet hogy Briaval van. - teszem hozzá, szinte rettegve hogy így van. - Biztos hogy nem csal meg Flor. A nyakamat merem tenni rá. - Lia ismét Harryt védi és kezdem azt hinni hogy tényleg én vagyok a hülye és hogy csak túl aggódom ezt az egészet. - Jól van, majd ha hiányzom neki, megkeres. Én már nem üldözöm. - fújom ki hosszan a levegőt majd a távolban megpillantom Ethant az egyik padon ülve, éppen a telefonját böngészi. - Hé! - lököm meg finoman Liat. - Mond. - mosolyog rám, ezek szerint ő nem vette észre. - Ott van Ethan. - mutatok az említett felé. - És? - vonja meg a vállát. - Megbeszéltétek már a kettőtök dolgát? - érdeklődöm, jól esik kicsit más szerelmi életével foglalkozni a sajátom helyett. - Hát, öhm....- zavarba jön és ez gyanússá teszi őt. - Miről nem tudok? - kérdezem kíváncsian. - Tudod te múltkor ott hagytál minket a kórházban Noelel...- kezd bele aztán elhallgat. - Istenem Lia, az agyamra mész, mond már. - nevetek fel. - Miután Noelt haza vittük és Olivot is kitettük a diákháznál, kettesben maradtunk. - mesélni kezd és már is fülig ér a szája, az arca pedig kivirul. - És? - sürgetem már türelmetlenül. - Azt mondta szerelmes belém. - újabb információt árul el, aztán újra csendben marad. - Idegesítő hogy mindent harapófogóval kell kiszednem belőled. - csóválom a fejem rosszalóan. - Lefeküdtem vele. - suttogja Lia, zavarban van. - Összejöttetek? - sikítok fel örömömben, ami túl hangosra sikerül és még Ethan is felénk kapja a tekintetét és elröhögi magát. - Csitt már Flor. - Lia a tenyerét tapasztja a számra hogy elhallgattasson. - Hmmm. - lefejtem magamról a kezeit és vigyorogva nézek rá. - Ne haragudj de annyira örülök nektek. - mondom őszintén. - Erről egyenlőre csak te tudsz. - jegyzi meg halkan. - Miért? - döbbenten nézek barátnőmre. - Mert még nagyon friss ez az egész, szeretnénk lassan haladni. - vonja meg a vállát. - Lassan haladni? - nevetek fel. - Lefeküdtél vele, szerintem a lassú tempón már rég túl vagytok. - jegyzem meg finoman, Lia pedig nevetni kezd. - Oké, tudom, az gyorsan megtörtént, mind a kettőnket elragadtak a vágyaink, de mostantól lassabban akarunk haladni. Érted? - belém karol és tovább indulunk. - Értem. - bólogatok, de még mindig mosolygok mert boldoggá tesz az hogy Liat boldognak látom és végre egy olyan fiú van mellette aki megbecsüli és tiszteli őt. - Flor! - szólít meg egy ismerős hang és ahogy megfordulok Noelel találom magam szemben. - Mit akarsz? - kérdezem kicsit sem kedvesen. - Beszélhetnénk? Kérlek. - szinte könyörög. - Nincs miről beszélnünk. - utasítom vissza habozás nélkül. - Kérlek. Mondani szeretnék valamit. - erősködik és sikeresen felkelti az érdeklődésem. - Öt perc, nem több. - lépek felé majd Liara pillantok aki veszi a célzást és magunkra hagy, Ethan felé sétál és én újra Noel felé fordulok. - Bocsánatot szeretnék kérni tőled. Helytelen volt amit tettem. - szabadkozni kezd és ahogy rá nézek megesik rajta a szívem. - Szemétség volt tőled Noel, nem helytelen. - mutatok rá a valóságra. - Tudom és sajnálom. - lehajtja a fejét és óvatosan a kezemért nyúl. - Nem akarom elveszíteni a barátságod. - suttogja. - Nem tudom Noel hogy közöttünk lehet e barátság. - vallom be a félelmem és egyúttal el is húzódom tőle. - Ne mond ezt kérlek. - csillogó szemekkel mered rám, azt hiszem könnyeket látok megcsillani a szemiben és ezt fáj látnom. - Szeretlek Flor, nem akarlak elveszíteni. Beleőrülök ha nem lehetek legalább barátként a közeledben. - ismét a kezemért nyúl és én hagyom hogy megfogja azt, sajnálom őt és bűntudat fog el hiszen eleinte én vezettem őt félre, miattam alakult így minden. 

- Rendben. - adom meg végül magam. - Legyünk barátok. - teszem hozzá halkabban. - Köszönöm. - mosolyodik el és magához húz az ölelésébe amit viszonzok is. - Ugye ez most kibaszottul nem komoly? - Harry dühös hangjára megrezzenek és azonnal ellépek Noeltől. - H-Harry! - rebegem miközben felé lépek de ő hátrál egy lépést. - Csak barátok vagyunk. - Noel szól közbe. - Te inkább takarodj innen mielőtt megismétlem a múltkorit, de ezúttal addig ütlek amíg lélegzel. - Harry fenyegeti meg Noelt és ezzel már engem is feldühít. - Menj csak Noel. Később beszélünk. - bíztatom és újra Harryre nézek. - Nincs jogod jelenetet rendezni. - közlöm vele amikor már négyszemközt maradunk. - Nekem mindenhez van jogom. - vág vissza szikrákat szóró tekintettel. - Nem! - emelem meg a hangom, de tudom hogy vissza kell fognom magam hiszen még mindig a folyosón álluk ahol más diákok is járkálnak. - Azok után hogy tegnap eltűntél és fel sem vetted a telefont nincs jogod semmihez. - teszem hozzá határozottan. - Szóval ha nem veszem fel a telefont az téged feljogosít hogy ezzel a hülye gyerekkel enyelegj? - vádaskodik és a legrosszabb hogy tudom hogy a féltékenysége valós, Harry tényleg azt hiszi hogy Noel a riválisa, pedig nem. - Nem hülye. - veszem a védelmembe Noelt, mert bár rosszat tett, attól még nem akarom hogy Harry bántsa akár szóval is. - Hol voltál? - vonom kérdőre ezzel témát váltva. - Semmi közöd hozzá. - feleli indulatosan. - Rendben. - nagyot sóhajtva adom fel ezt a vitát amit úgy sem nyerhetek meg. - Akkor szia. - hátat fordítok neki és elindulok. - Most hová mész? - szól utánam. - Órám lesz. - mondok csupán ennyit és magára hagyom őt, úgy ahogy ő magamra hagyott. Gyűlölöm hogy egy napig sem tarthat a boldogságom, nem szeretem a feszültésget, még is az vesz körül amióta Harryvel vagyok. A gondolatok csak úgy cikáznak a fejemben és csak abban reménykedek hogy az irodalom óra majd elvonja a figyelmem....