36. Rész: Say You Won't Let Go

Zene: Jessie Ware - Say You Love Me

~ Florence Mia Collins ~

Hangos dörömbölésre riadok fel, először fel sem fogom hogy hol vagyok majd a telefonom kijelzőjére pillantok ami hajnali fél hármat mutat. Fáradtan ülök fel az ágyamon, a szemeim égnek a sok sírástól és nem is emlékszem mikor aludtam el. Lia hagyott egy üzenetet hogy ma Olivnál alszik, így én egyedül maradtam az éjszakára amit nem is bánok, nem akarom hogy Lia így lásson engem. Neki is magyarázattal tartoznék és tudom hogy neki sem tetszene hogy nem adom ki a titkom, miszerint Ethanal találkoztam. Újabb dörömbölés tölti be a szobát és én megrezzenek. Sejtelmem sincs hogy ki lehet az, az éjszaka közepén és félek is így egyedül, de azért felkelek és az ajtóhoz sétálok. - Ki az? - szólok ki halkan de az ajtót nem nyitom ki. - Flor! Kicsim, engedj be. - Harry hangját hallom a másik oldalról de most más, teljesen más. - Mit akarsz Harry? - kérdezem még mindig a csukott ajtó előtt állva. - Látni akarlak. Nyisd ki. - kérlel szívfájdalmas hangon, ismét könnyekben úsznak a szemeim, én is látni akarom ezért nem is habozok tovább, kinyitom az ajtót és rögtön szemben találom vele magam. Az ajtószálfának támaszkodik és laposakat pislog, majd megcsap az alkohol erős szaga. - Ittál? - kérdezem meglepetten, hiszen még soha nem láttam még őt részegen és aki csak ismeri őt, az tudja hogy Harry soha nem részeg, most még is az. - Kicsit. - neveti el magát. - Kicsit, nagyon. - jegyzem meg halkan. - Ne veszekedj velem. - beljebb lép és kikerülve engem egyenesen az ágyam felé tart ahová végül le is ül, így én becsukom az ajtómat de nem mozdulok, onnan figyelem őt egyhelyben állva. - Nem akarok veled veszekedni. Szakítottál velem. Emlékszel? - kérdezem halkan. - Mert egy hülye barom vagyok. - néz rám elkeseredve. - De vissza kell fogadnod, Flor. Nem hagyhatsz el. Szükségem van rád. - mondja ki mind azt amit én szívesebben hallanék tőle úgy ha józan lenne. - Te hagytál el. - emlékeztetem. - Mert megcsalsz. - kiált fel, hirtelen hangulatváltás következik és ezzel ismét összezavar. - Nem csallak meg. Te tényleg hülye vagy. - mondom ki amit jelen pillanatban gondolok. - Tudnom kell hogy Noelel voltál e. - arcát a tenyerébe rejti, nem néz rám és tudom hogy ezt azért csinálja mert őszintén tart a válaszomtól. - Az Isten szerelmére, Harry! Téged szeretlek, csak téged. Nincs más csak te. - lépek egyet felé, de nem megyek hozzá túl közel. Még soha nem láttam őt részegen, így tartok tőle és nem ismerem hogy ilyen állapotban mennyire tud higgadtan viselkedni. - Hinni akarok neked de ez az érzés annyira, idegesít. - felnéz rám és látom a szemében a reményt, azzal kapcsolatban hogy talán értem miről beszél, de az igazság az hogy nem értem. - Milyen érzés? - lépek felé lassan még egyet. - Soha nem voltam még szerelmes, nem tudom hogyan kell helyesen csinálni. - úgy néz rám mint egy kisgyerek, egy sebezhető kisgyerek. Ezt az oldalát még nem ismerem, ilyenkor annyira elveszettnek és gyengének tűnik miközben tudom hogy egyáltalán nem az. Talán az alkohol az ami kiváltja belőle ezt. - Én sem tudom Harry, ez még nekem is új. De azt tudom hogy amit te csinálsz az nem normális. Vegyük csak például az estét amikor nem értetted hogy miért akadtam ki azon hogy Bria az öledben vihorászott, házisárkánynak neveztél. Aztán a féltékenységi jeleneteid és végül az hogy szakítottál velem valami olyan dolog miatt ami nem is tartozik rád. - magyarázom neki, abban bízva hogy megérti mit akarok ezzel mondani. - Én tudom hogy miért vagyok féltékeny, de azt nem értem hogy te miért vagy az Briara. Ő sehol nincs hozzád képest Flor. Te egyszerűen tökéletes vagy és csodálatos. Én pedig, nézz csak rám, sokkal jobbat is találnál magadnak. Például Noelt. - halkan beszél de értem minden szavát és kezdem azt hinni hogy önbizalom hiányban szenved. De az amiket rólam mond, melengetik a szívem és szeretném őt átölelni, megcsókolni de nem teszem. - De éppen ez a lényeg Harry. - kiáltok fel. - Nekem nem kell más csak te. Éppen ezért kértelek már számtalanszor hogy bízz bennem. - leülök mellé és úgy nézek a szemeibe. - Bízni akarok, csak mond meg kivel voltál. - alkudozik és tudom hogy nem nyugszik amíg meg nem tudja. - Egy baráttal. - sóhajtok fel. - Minden barátodat ismerem. Lia velem volt tehát ő nem lehetett, Olivot láttam az udvaron, tehát ő sem, így vagy Noelel vagy Ethanel voltál. - próbál rájönni az igazságra. - Te azt mondtad hogy nem Noelel voltál, tehát ezek szerint Ethan volt az akivel a délutánt töltötted. - rávezeti saját magát a megoldásra és én nem tudom hogy mit tegyek, ismerjem e be hogy így van, vagy tagadjak. - Nem lehetne hogy elengedjük ezt a témát? - kérdezem halkan. - Ethan volt az. - ismétli meg önmagát. - Igen. Ő volt! - adom fel végül mert tudom hogy úgy sem hagy békén addig amíg be nem vallom az igazat. - Ennyire jóban lettetek? - düh lobban benne és szinte szikrákat szórnak a szemei. A féltékenysége már az őrületbe kerget. - Ethan a barátom, szóval igen, jóban vagyunk. - bólogatok. - De nem úgy ahogy te hiszed. - teszem hozzá. - Na persze, először Noel is csak a barátod volt. - emlékeztet és ismét témánál vagyunk. - Verd már ki a fejedből Noelt. - kérem indulatosan. - Inkább Noel fejét verném szét szívesen. - ökölbe szorul a keze. - És most már Ethanét is. - fújja ki hossszan a levegőt. - Ethan és én csak barátok vagyunk. Nevetséges már amit csinálsz. - jegyzem meg de komolyan gondolom. - Nevetséges vagyok? - sértetten ugrik fel az ágyról és a hirtelen mozdulatának köszönhetően én meg is ijedek, egy halk sikoly szalad ki a számon de rögtön betapasztom azt az egyik kezemmel. - Te félsz tőlem? - elszörnyedve hátrál. - Nem csak...hirtelen ért a mozdulatod és nem ismerem még a részeg éned. - felelem félig az igazat. - Nem vagyok részeg. - úgy mondja mintha nem lenne nyilvánvaló hogy hazudik. - Dehogy nem vagy az. - ellenkezek vele, ennyire azért ne nézzen hülyének. - Azért még képes vagyok elkapni így is Ethant. - vigyorodik el. - Ethan nem engem akar hanem a húgodat, engedd már el ezt a témát. - szalad ki a számon az igazság. - Tessék? - kérdez vissza pedig tudom hogy tisztán értette minden szavam. 

- Ethan azért akart velem találkozni mert szerelmes Liaba és szüksége volt egy barátra akivel ezt megbeszélheti. De részleteket nem árulok el, a szádat pedig tartanod kell. Megértetted? - fenyegetően lépek elé. - Nem érdekelnek a részletek, nekem elég annyi hogy tudom, te az enyém vagy. - hirtelen átkarolja a derekam és magához húz. Mintha a tudat hogy Ethanek Lia kell, megnyugtatta volna és az eszelős énje egyszerűen elillant. - A tiéd vagyok Harry! Csak a tiéd. Ezt próbálom elmondani tegnap óta. - már én is nyugodtabban beszélek miközben érzem hogy a kezei erősen még is gyengéden ölelnek át. - Szeretlek. - teszem hozzá őszintén, de válaszul már csak egy csókot kapok ami ebben a pillanatban többet ér ezer szónál. - Ne haragudj hogy kételkedtem bennünk. - elszakad tőlem de még mindig a karjaiban tart. - A lényeg hogy most itt vagy és együtt vagyunk. - mosolyodok el bíztatóan. - Tudom hogy sokat ittam, de hidd el hogy komolyan is gondolom ha azt mondom hogy már nem tudom elképzelni nélküled az életem. Az alkohol csak bátorságot adott hogy ezt ki merjem mondani. - végig simít az arcomon én pedig elérzékenyülve hallgatom, gyönyörű szavait. - Hiszek neked, Harry. - őszintén így is gondolom. Hiszek neki mert látom és érzem hogy nem hazudik. - Itt maradhatok veled éjszakára? - megfogja a kezem és összefonja ujjainkat. - Szeretném ha maradnál, de határozottan csak aludni fogunk. - mosolyodok el, mert már ismerem a trükkjeit. - Ígérem. - bólogat és újabb csókot lop tőlem, majd lerúgja a cipőit és a farmerjából is kihámozza tökéletes testét. - A póló sem maradhat. - harapok alasó ajkamba miközben le sem veszem róla a szemem és bár nem történhet most közöttünk semmi, tekintve hogy túl sokat ivott, azért a látványától képtelen vagyok megfosztani magam. - Értettem. - nevet fel és engedelmesen megválik a pólójától is. Én az ágyamba mászok és Harry is követi a példám. Most először örülök annak hogy ilyen keskeny az ágyam, mert így a lehető legközelebb bújhatok hozzá és úgy alhatok el hogy a karjai szerelmesen ölelnek át....