37. Rész: I Belong To Me

Zene: Isak Danielson - I'll Be Waiting

~ Florence Mia Collins ~

Még mindig fehérneműben és fürdőköntösben rohangálok a szobában, miközben próbálok a lehető leghalkabb lenni, hiszen Harry még mélyen alszik. Lia nem jött haza az éjjel, kicsit aggódom is érte, de ha megérzéseim nem csalnak akkor talán Ethan az oka a kimaradásának. A sminkem félig kész, a hajam már be van göndörítve kissé, de úgy érzem, hogy még sehogy sem állok, pedig már lassan egy órája ébren vagyok és minden erőmmel azon vagyok hogy beérjek az első órámra - Flor, nyugodj már le! - szól rám Harry a reggeli mély hangján amivel sikeresen meg is ijeszt. - Jézusom! A frászt hoztad rám. - nézek rá futólag de máris a szekrényem tartalma között kezdek kutakodni a mai szettem után. - Ha ez megnyugtat, te is a frászt hozod rám, úgy mászkálsz itt mint egy mérgezett egér. - mosolyodik el. - Nem akarok elkésni. - sóhajtok fel és végre sikerül magam megállásra kényszeríteni. - Kicsim. Te soha nem késtél még. Ismétlem, soha. - nevet fel és igaza van, vagyis többnyire pontos vagyok. - Jó, de nem most akarom elkezdeni. - feszülten túrok a hajamba. - Inkább gyere ide hozzám. - nyújtja felém a kezét. - Nem lehet. Tényleg nem. - mondom halkan és egyben határozatlanul, mert én magam is inkább lennék a karjai között. - Bújj ide. - kér lágy hangon aminek már nem tudok ellenállni és megindulok felé. - A csáberőd lesz egyszer a vesztem. - mosolyogva fekszem mellé és bújok hozzá szorosan. - Szerintem már ezen túl vagyunk. - magához ölel és lágy csókot hint a hajamba. - Hány órád lesz ma? - kérdezi miközben gyengéden simogatja a hátam. - Csak három. - felelem egyszerűen. - Neked? - kérdezem reménykedve hogy olyan választ kapok ami esélyt ad egy közös nap eltöltésére. - Ma is csak a tiéd vagyok. - kacsint rám mintha olvasna a gondolataimban. - Arra gondoltam, hogy ha végzek akkor elintézhetnénk ma a költözést. - vetem fel az ötletet, de Harry csak hallgat és néz, nem reagál semmit, amivel eléri hogy elbizonytalanodjak. - Ha meggondoltad magad közben, nem baj. - próbálok javítani a helyzetemen. - Nem gondoltam meg magam. - vágja rá azonnal. - Csak nem hiszek a fülemnek. - lehengerlő mosolya ismét megvillan. - Azt hittem nem akarsz hozzám költözni. - teszi hozzá. - Csak féltem, de úgy érzem hogy a kapcsolatunk van olyan erős hogy meglépjük ezt. - mondom komolyan is gondolva. - Én is így érzem. - bólogat helyeslően. - Akkor ma költözök? - kérdezem nevetve. - Abban biztos lehetsz bébi. - hirtelen mozdul és fölém gördül. - Nem hiszem el hogy mostantól minden este melletted alszom el és minden reggel melletted ébredek. - gyengéd csókot hint a nyakamra. - Mikor lettél te ilyen romantikus? - kérdezem játékosan. - Amióta beléd szerettem. - kapom meg a választ amitől még a lélegzetem is eláll. Sokszor mondta már hogy szeret, de számomra minden egyes pillanat amikor a tudtomra adja, nagyon sokat jelent. - Én is szeretlek Harry. - vallom be újra és újra. Most megint minden gyönyörű és boldog vagyok. - Ugye már semmi nem választhat el minket? - kérdezem hirtelen de rögtön meg is bánom a kérdésem, mert úgy érzem túl érzelgős vagyok és félek hogy Harrynek ez már túl sok. - Tőled engem már semmi nem választhat el. - feleli és a válasza melengeti a szívem és egyben meg is nyugtat, már nem is tűnök szánalmasnak. A szerelmem viszonzásra talált és mi ketten már egyek vagyunk. - Azért pár órára még is. - viccelem el végül a pillanatot és kiugrok az ágyból. - Most már tényleg mennem kell. - kapkodva húzom fel a mai szettem. - Ünneprontó vagy bébi. - csóválja a fejét de ő is nevet. A becézése pedig egyre jobban tetszik, a magaménak érzem a bébi megnevezést, ha az ő szájából hangzik el. - Szeretlek. - nevetve veszem magamhoz a táskám és azzal a lendülettel a szobából is kilépek. A lépcsőn is mosolyogva sietek le, jó érzés boldognak lenni amit persze eddig is tudtam, de Harry mellett végre így is érzem. - Hé, Flor! - hallom a nevem már az egyetem folyosóján, Harrynek igaza volt, sokkal előbb érkeztem, esélyem sem volt elkésni. - Oh, szia Lia. Hát téged is lehet látni. - fordulok a barátnőm felé mosolyogva. - Azért ne túlozz. Figyelj, Harry hívott az előbb hogy ma jó lenne ha segítenénk nektek, tudod a költözésben. Oliv, Ethan és én is ott leszek. - közli elégedetten vigyorogva. Tudom, látom rajta hogy mennyire örül annak hogy Harry és én boldogok vagyunk, ezért pedig hálás vagyok neki. - Rendben, köszönöm. - bólintok. - Jó reggelt a hölgyeknek. - Ethan jelenik meg szintén vidám hangulatban és ahogy a folyosó közepén forró csókkal üdvözli Liat, rögtön tudom hogy igazam volt velük kapcsolatban és ezek szerint már nem titkolóznak tovább. - Neked már úgy látom jó a reggeled. - viccelődök vele. - A lehető legjobb. - feleli miközben Liat magához öleli. - Örülök nektek, komolyan. - mondom őszintén. - Azt hiszem ebben az évben mindenki párra talál. - Lia bújik Ethanhoz, jó érzés őt így látni. Azok után hogy tudom mit tette vele Wade, Liam és Zayn is, azt hiszem ideje volt már hogy megtalálja a tökéletes társat aki Ethan, ez egyértelmű. - Mi már biztos. - bólintok. - Sajnos most mennem kell órára, de akkor ebéd után találkozunk a koleszban. - sietősen köszönök el tőlük. - Ott leszünk. - integetnek és én jókedvűen lépek be a terembe ahol Noel már vár rám, ez is egy közös óránk, bár most hogy már kibékültünk, nem zavar a jelenléte. - Szia. - köszönök neki miközben leülök mellé. - Szia. De jó kedved van. - jegyzi meg kedvesen. - Lia és Ethan végre összejöttek, én pedig ma elköltözök. Már hogy ne lenne jó kedvem. - nevetek fel vidáman, aztán rádöbbenek hogy nem éppen a megfelelő személynek áradozok, hiszen Noelnek biztos rosszul esik majd ha megtudja hogy Harry és én összeköltözünk. - Elköltözöl? Hová? - döbbenten néz rám és le sem veszi rólam a szemeit. - Harryhez. - adom meg neki a választ olyan halkan hogy még én is alig hallom a hangom. - Tessék? - a szemöldöke a homlokáig szalad a csodálkozástól. - Ez őrültség. - feszülten túr a hajába, érzem és látom rajta hogy majd szét veti a düh, de én erről úgy érzem már nem tehetek. Nem okolhatom magam örökké azért mert Noel képtelen elfogadni a kapcsolatomat Harryvel. - Először én is azt gondoltam, de a kapcsolatunk elég erős ahhoz hogy új szintre emeljük. - mondom komolyan. - Pár nap után kijelented hogy a kapcsolatotok elég erős? - gúnyosan nevet fel. - Egy hónapja ismerem Harryt. - nézek rá komolyan, nem akarok vele ismét összeveszni de félek ha sokáig feszegeti a témát akkor nem tudok majd magamnak parancsolni. - Ja, de ebből az egy hónapból két hétig velem voltál. - a hangja szemrehányó és ez nem tetszik. - Noel! Ez az én életem, az én döntésem, azt csinálok amit akarok. - jelentem ki határozottan, inkább azt nem vágom a fejéhez hogy abban a két hétben amíg vele voltam, akkor is csak Harryn járt az eszem és mind végig őt akartam, nem Noelt. - A nagyszüleid mit szólnak hozzá? Azt ne mond hogy támogatják ezt a hülyeséget. - tovább próbálkozik, de hiába. - Minden nap beszélek a nagyszüleimmel és én mindig mindent elmondok nekik. Megemlítettem nekik a dolgot hogy Harry mit szeretne, a nagyszüleim ismerik Harryt és kedvelik, így azt hiszem nem volt meglepő a válaszuk amikor azt mondták hogy megengedik. - közlöm az igazságot. - Nem vagy normális és ezek szerint a családod sem. - hevesen reagál és felugrik a székről. - Noel, neked ehhez semmi közöd. - állok fel én is. A heves szócsatánk már kiabálásba csap át, még szerencse hogy nem kezdődött el az óra és csak pár diák vesz minket körül. - De van hozzá közöm. Azt hittem hogy majd megjön az eszed és belátod magadtól is hogy Harry egy seggfej, de úgy látszik pont fordítva, te egyre inkább azon vagy hogy elbaszd az életed. - kíméletlenül vágja a szavakat a fejemhez. - Itt egyedül csak te vagy seggfej. - kezem az arcán csattan de mielőtt elhúzhatnám ő megragadja és erősen tart. - Flor! Térj már észhez. Ő nem illik hozzád. - indulatosan beszél, de még most sem félek tőle. Tudom hogy nem bántana.

- Miért Noel? Te illenél hozzám? Te? - kiabálok már dühömben és rángatom a kezem hogy elengedjen de nem tudom magam kiszabadítani. - Sokkal inkább mint ő. - jelenti ki határozottan. - Hát sajnálom, nekem ő kell, nem te. Vagyis tudod mit? Nem sajnálom. Folyamatosan szidod őt és olyan jelzőkkel illeted amik nem igazak rá, úgy hogy nem is ismered. Ha kettőtökre gondolok, te vagy az aki számomra visszataszító, az ahogy viselkedsz, ahogy próbálasz elszakítani tőle az önzőséged miatt. Szánalmas vagy Noel. Érted? Szánalmas. Ha igazán szeretnél elfogadnád hogy én Harryvel vagyok boldog, de te ehelyett csak magadra gondolsz. Önző vagy. Ez az igazság. Most pedig engedj el. - kirántom a kezem és már rohanok is ki a teremből, nem akarok vele tovább vitatkozni valami olyan dolgon ami csak rám tartozik. Igaza volt Harrynek, nem kellett volna ma bejönnöm. - Flor mi a baj? - Lia kap el a kijárat előtt. - Noel! - mondok csupán ennyit már könnyes szemekkel. - Mit csinált? - kérdezi feszülten. - Még mindig nem adta fel. De mindegy Lia, mert én befejeztem vele. El fogom kerülni mostantól. Szánalmas egy ember. - fakadok ki. - És most hová mész? - Lia átölel és próbál megnyugtatni. - Harryhez. Őt akarom. - szipogok. - Rendben. Délután megyünk segíteni, oké? És nyugodj meg. - Lia simogatja a hátam és a támogatása ismét kiránt a bánatból. - Rendben. Köszönöm. - elszakadok tőle és ő bátorítva rám mosolyog. - Szia. - köszönök el és már sietek is Harry lakásához, abban bízva hogy otthon találom...