Epilógus

Zene: Lukas Graham - Love Someone

~ Florence Mia Collins ~

Nyolc hónappal később...

- Hazel Grace Styles. - suttogom a kislányom nevét aki békésen alszik a mellkasomon. Egy hónapja született meg és most hogy ő már az életem része biztosan állíthatom hogy a létezéséig nem ismertem az igazi, feltétel nélküli szeretet. Amikor először a karomban tartottam olyan érzelmek szabadultak el bennem amik már talán nem is e világiak. Még csak délután öt óra van de mi már az ágyban lustálkodva várjuk Harryt haza. Általában mindig ilyenkor ér haza. - Apu mindjárt itthon lesz. - mosolyogva nézem ahogy Hazel csak cuppog és mélyen alszik, mintha nem is hozzá beszélnék. - Megjöttem bébi. - hallom meg végül Harry hangját, halkan beszél és ugyan olyan csendben is lép be a hálónkba mintha tudná hogy a lányunk úgy alszik mint a bunda. - Nézd milyen édes. - nézek fel Harryre csillogó szemekkel. - Talán a saját ágyában kényelmesebb lenne neki, nem gondolod? - leül az ágy szélére és megcirógatja Hazel arcát. - Tudom, de képtelenség betelni vele. - jegyzem meg halkan. - Hát igen, ő a legtökéletesebb ezen a világon. - Harry egyet ért velem és csókot hint a homlokomra. - Szerintem is. - bólogatok elérzékenyülve. Már eltelt egy hónap amióta világra hoztam, de a hormonjaim még mindig nem stabilak, konkrétan bármin képes vagyok sírva fakadni ami vele kapcsolatos. Talán ez a túlcsorduló szeretet jele...

Másfél évvel később...

Nézem ahogy Harry a lányunkat tanítja gitározni, ami persze még egyértelműen korai és esélytelen, hiszen Hazel még túl kicsi, épp csak másfél éves, de Harry olyan lelkes hogy öröm nézni. Betartotta az ígéretét, még Hazel születése előtt feleségül vett, aztán ő befejezte az egyetemet míg én otthon voltam a kislányunkkal mostanra pedig Harry egy cégnél dolgozik amit meglepően szeret is és jól is érzi magát ott. Ami engem illet nem rég elkezdtem ismét a tanulást, de nehezebb visszarázódni mint hittem, főleg úgy hogy nem szívesen hagyom Hazelt magára egy percre sem, persze nincs egyedül a szó szoros értelmében soha, de ha tanulok vagy bemegyek az egyetemre akkor csak rá tudok gondolni és minden percben hiányzik, így pedig nehéz a tanulásra koncentrálni. - Azt hiszem indulnunk kellene. A szüleid már biztos várnak. - szólalok meg Harrynek címezve a szavaimat. Tegnap érkeztünk Boiseba hogy kicsit Harry szüleivel legyünk és most éppen annál a tónál üldögélünk ahol Harry és én fürödtünk alig több mint két évvel ezelőtt. Az emlékeket pedig még mindig szeretettel őrzöm magamban. - Mehetünk kicsim. - feláll és ölébe veszi Hazelt. - Jó móka volt igaz hercegnő? - puszit nyom Hazel arcára aki erre csak felkacag...

Három évvel később...

- Papa, bejöhetek? - kopogtatok a kórházi szoba ajtaján. - Gyere csak. - szeretettel hív be és én próbálok mosolyt erőltetni az arcomra. - Egyedül jöttél? - mögém néz, azt várva hogy talán Harry és Hazel is velem van, ám ezúttal egyedül érkeztem. - Igen, de ők is velem jöttek. Holnap meglátogatnak ők is ígérem. - leülök az ágya szélére és megfogom a kezét ami most hideg és gyenge. - Megijesztettél minket. - könnyes szemekkel nézek rá. Tegnap hívtak a kórházból hogy szívinfarktussal szállították be, Harry és én azonnal rohantunk ide Portlandbe hogy vele legyünk, de ma egyedül akartam jönni hozzá így Harry a családi házban maradt Lizaval és a kislányunkkal. - Ez a régi ketyegő rosszalkodik csak. - utal a szívére. - Papa. - sóhajtok fel. - Amióta a nagymamád egyedül hagyott, a szívem nem a régi. - elcsuklik a hangja. A nagyi egy éve halt meg váratlanul és azóta is érzékeny téma ez mindegyikünk számára és azt hiszem amíg élünk cipeljük is majd a halála okozta űrt. - A nagyi is azt akarná hogy te még élj. - sírva szorongatom a kezét. - Mindig azt hittem hogy majd én halok meg először, úgy is kellett volna lennie mert nekem senki nem mondta meg hogyan éljek nélküle. - elsírja magát, a nagyi temetésén láttam utoljára ilyen állapotban. - Sajnálom papa, de nekünk még szükségünk van rád. - próbálom benne tartani a lelket. - Csak ez tart életben. - közli gyenge hangon...

Két évvel később....

- Gyönyörű vagy Lia. - nézek a legjobb barátnőmre aki egyben a sógornőm is. Amikor kiderült hogy terhes vagyok Hazelel, volt egy csúnya vitám vele, de ahogy akkor Harryvel úgy később Liaval is kibékültünk és mostanra minden a legnagyobb rendben van közöttünk oly annyira hogy ő Hazel keresztanyukája is. - Köszönöm. - mosolyog rám. - Liza hogy van? - érdeklődik. - Kezd helyre zökkenni. - felelem kedvesen. Fél éve végleg lehunyta szemeit a nagyapánk és ez bár engem is megviselt, Liza volt az aki még inkább kiborult. - Érzékeny korban van amúgy is. De minden rendben lesz. - Lia bíztat. Igazat kell adnom neki, Liza már tizennégy éves, kamaszodik és érzékeny minden téren. - Hazel jó hatással van rá. - kezdek mesélni miközben elvégzem az utolsó simításokat Lia ruháján. - Most hogy már Liza is veletek él Hazel sem lesz magányos. - nevet fel Lia. - Na igen, már ő is hét éves. Istenem hogy repül az idő. - sóhajtok fel. - Még mindig kistestvérért kampányol? - Lia feláll és belém karol. - Megőrjít vele. - nevetve adom meg a választ. - Gyere, el ne késs az esküvődről. Ethan már biztosan vár az oltárnál. - kivezetem őt az öltözőből majd le a lépcsőn, az oltár felé vezető út elején azonban átadom őt Jasonek, ő kíséri oltárhoz míg én helyet foglalok Liza, Hazel és Harry mellett a vendégek között...

Négy évvel később...

- Komolyan nem hiszem el hogy egyetemre mész. - elérzékenyülve nézek a húgomra miközben segítek neki csomagolni. - Emlékszel amikor te mentél egyetemre és én megkérdeztem tőled hogy én mikor mehetek? - nevetve idézi fel a kellemes emlékeket. - Igen, azt mondtam neked akkor hogy az még sok idő. - bólogatok. - El is telt azóta sok idő és még több minden történt velünk az évek alatt. Tíz év csak úgy elrepült. - leül az ágyára és látom hogy valami bántja. - Mi a baj? - megfogom a kezét miközben helyet foglalok mellette. - Szeretném ha büszke lennél rám. - tekintetét rám emeli és én hirtelen úgy érzem magam mintha a tükörképemet bámulnám. Pontosan olyan lett mint én és nem csak külsőre hasonlít rám hanem egyek a vágyai és a félelmei is. Én is vágytam rá hogy a nagyszüleink büszkék legyenek rám és tudom hogy nekem pontosan azt kell mondanom Lizanak amit nekem mondtak a nagyiék. - Én már így is büszke vagyok rád. Nagyon. - ölelem magamhoz. - Szeretném ha az egyetemen sok barátot és élményt szereznél. Liza nem kell nekem megfelelned, mert te számomra a tökéletes testvér vagy. Azt akarom hogy élvezd az egyetemi éveidet és legyél boldog. - bíztatom, teljesen őszintén. - Szeretlek. - szinte a nyakamba veti magát és átölel. - Én is szeretlek. - mosolyogok rá. - Előtted az élet, éld meg minden percét. - suttogom, jó tanácsnak szánva. - Ígérem, úgy lesz. - sóhajt fel megkönnyebbülve...

Három hónappal később...

- Szép jó reggelt az én gyönyörű feleségemnek. - Harry ébreszt duruzsoló hangján, miközben bebújik mögém az ágyba és úgy ölel magához. - Minek köszönhetem ezt az ébresztést? - mosolyodom el boldogan. - Ma van a tizedik házassági évfordulónk. - suttogja a fülembe majd lágy csókot hint a nyakamra. - Tudom szívem. - nevetve fordulok felé hogy a szemébe nézhessek. Soha nem felejteném el azt a napot amikor hozzá mentem mert az a nap volt életem egyik legszebb napja. - Olyan hihetetlen hogy már tíz közös év van mögöttünk, de még mindig fiatalok vagyunk. - apró puszikkal halmoz el. Igazat kell neki adnom, hiszen jómagam is még csak huszonnyolc éves vagyok. - Ez a jó abban hogy fiatalon nősültél. - cukkolom és tetszik neki mert nevet. - Életem legjobb döntése volt. - jelenti ki határozottan. - Nekem is. - csókot lopok tőle és hozzá bújok. - Most hogy Liza egyetemre ment, Hazel pedig már iskolába jár, olyan üres a ház. - végig simít a hátamon és tudom mire célozgat. - Szívem azért ne szokj hozzá, ne felejtsd el hogy hat hónapos terhes vagyok. - emlékeztetem vidáman. - Pontosan tudom. - fölém hajol, megcsókol aztán a kissé már kerekedő pocakomra is ad egy puszit. - Még jó hogy kisfiú leszel mert apa már nagyon magányos itt kint három nő elnyomása alatt. - bohóckodik miközben a hasamhoz beszél. - Oh szegény, mindjárt megsajnállak. - nevetek. - Nem kell engem sajnálni, uton van az én harcosom. - egyik keze a hasamra siklik. - Siess. - suttogja. - Harry! - kiáltok fel nevetve az őrültségein. - Szeretlek. - visszamászik hozzám és átölel. - Szeretlek. - felnézek a szemeibe amire már válaszul csak a szerelmes csókját kapom...

50. Rész: I'll never let go

Zene: James Arthur - Falling Like The Stars

~ Florence Mia Collins ~

Az ágyamon ülök a takaróm a lábaimon pihen és némán figyelem Harryt aki az ablakomban áll és kifelé nézelődik. Fél órája hozott haza miután elrohantam, pillanatok alatt átfagytam ezért amikor haza értünk egy gyors forró zuhany után meleg ruhába öltöztem. A nagyszüleim szerencsére engedték hogy kettesben legyünk itt fent, de indokolatlan is lenne ha megtiltanák, hiszen ennél terhesebb már aligha lehetnék. - Mikor szólalsz meg? - suttogom mert már idegesít a némasága. - Én már mindent elmondtam. - megfordul és rám néz. - Most te jössz. - teszi hozzá. - Szóval mindent elmondtál? És mi a nagy terv Harry? A házasság? - utalok vissza arra amit nem rég a nagyapámnak mondott. Kegyetlenség tőlem hogy ismét támadok de még mindig nem tudom hogy mi lesz velünk, nem lehetek biztos abban hogy valóban akar engem a babával együtt is. - Tudod mi a baj Flor? - szomorú tekintete az enyémbe mélyed. - Engem vádolsz, támadsz és kételkedsz a szavamban, de közben te vagy az aki minden apró ürügyet megragad hogy eltaszíts magától. Azt mondod nem akarom a gyereket, pedig te vagy az aki nem akar engem ebbe az egészbe. Meddig akarod még játszani a mártírt? Hm? - leül mellém végig higgadtan beszél de érzem minden szavának a súlyát. - Nem akarom hogy évek múlva azt vesd a szememre hogy kényszer voltam csupán a számodra. - lehunyom a szemem hogy visszatartsam a kikívánkozó könnyeimet. Ez az igazság. Félek hogy még ha most azt is mondja hogy minden rendben lesz, idővel megváltozik vagy elérkezünk ahhoz a ponthoz amikor majd azt mondja hogy én tettem tönkre az életét. Feleségül akar venni, de mi van ha pár év múlva közli velem hogy csak a gyerek miatt tette hogy felelősséget vállaljon. Oly sok minden történhet az évek során de az is lehet hogy pár hónapon belül meggondolja magát és akkor én mihez kezdek?! Nem attól félek hogy egyedül maradok a babával, hanem attól hogy elveszítem Harryt. Persze a kettő részben ugyan az, de még is más. Soha nem hittem hogy létezik ilyen mély szerelem mint amit én érzek Harry iránt, de a sors megtréfált és bizonyította hogy van és ez a szerelem most éppen a szemembe néz. - Miért feltételezed rólam a legrosszabbat? - megfogja a kezem és egybe fonja ujjainkat. - Mert ismerem a múltad. - pillantok rá ismét és persze a könnyeim ezzel utat is törnek maguknak. - A múltam már nem számít, mert te vagy a jelenem és ő a jövőnk, a közös jövőnk. - egyik kezét a még lapos hasamra simítja és ezzel végleg eléri hogy ne tudjak megszólalni. Egész testemet zokogás rázza és úgy érzem mintha fojtogatnának, a szívem pedig majd kiugrik a helyéről. - Meg kell nyugodnod bébi. Ez egyikőtöknek sem tesz jót. - átölel és lágyan cirógatja a hátam miközben megnyugtató szavait suttogja a fülembe. - Nagyon szeretlek kicsim, fogadd el kérlek hogy ez már soha nem is fog megváltozni. - becézget és dédelget, pont úgy ahogy szükségem is van rá. - Én is szeretlek Harry és ne haragudj. - hirtelen mozdulok és ölelem őt magamhoz olyan szorosan amennyire csak tudom. - Nem akarlak elveszíteni. - teszem hozzá teljesen szétesve. - Nem is fogsz bébi. - elhúzódik tőlem, két keze közé fogja az arcom és mélyen a szemembe néz. - Mindent megteszek azért hogy boldog legyél. - jelenti ki. - A boldogságomhoz csak kell hogy itt legyél velem. - a tekintetét fürkészem. - Örökké itt leszek. - lassan hajol közelebb hogy aztán egy gyengéd, szerelmes csókot hintsen ajkaimra. Megnyugszom, ellazulok és most először a héten nem látom olyan tragikusnak a helyzetemet. Harry kell nekem, ő az én gyógyszerem, a mindenem. - A szüleid tudják már? - villámként csap belém a kérdés és azonnal fel is teszem neki. - Igen. - bólint. - Komolyan? Elmondtad nekik? - a meglepettségemet titkolni sem tudnám. - Két napja haza látogattam mert kellett a segítség, a vigasz amit ahogy neked a te családod úgy nekem az enyém adott meg. - mesélni kezd és én figyelek. - Elmondtam nekik hogy terhes vagy és hogy úgy érzem, sőt biztosan tudom hogy én már nem is akarok mást csak téged. Említettem nekik hogy elhagytál mert egy seggfej voltam és Briat is elmondtam. Azt akartam hogy mindenről tudjanak hogy tisztán lássák a helyzetem és úgy tudjanak a helyes útra terelgetni. - tovább beszél és én még mindig nem akarom félbe szakítani. - Lia is velem tartott, ő ott is maradt náluk én pedig onnan jöttem ide. - vonja meg a vállát. - És mit mondtak? - kérdezem félve a választól. - Amit ilyenkor egy család mondhat. - mosolyodik el. - Mindenben számíthatunk rájuk is, amiben tudnak segítenek és támogatnak. Téged pedig látni akarnak. Anya szerintem még örül is titkon hogy fiatal nagymama lesz. - Harry végre elneveti magát és ez rám is jó hatással van. 

- Igen? - kérdezek vissza mosolyogva. - Készülj fel mert szerintem heti szinten a nyakunkra jár majd. - viccelődik tovább. - Örülnék ha így lenne. - vallom be. - De még is hogy képzelted el pontosan a közös életünket hármasban? - érdekel hogy mit szeretne mert nekem semmi konkrét és ésszerű tervem sincs. - Visszamegyünk a lakásunkba, az a miénk és jó helyen van, közel van az egyetem és egyenlőre távolságra vagyunk a szüleimhez, és ide is. Tehát pár órára lesz tőlünk csak a család. Feleségül veszlek még a baba születése előtt. Ami az egyetemet illeti a nagyapád mondta hogy ezt a tanévet még befejezed, én is ezt szeretném. Aztán te halasztasz a baba születése után, otthon leszel vele addig én befejezem az egyetemet és keresek egy állást amit a tanulás mellett is tudok csinálni. Már csak egy évem van vissza ezen kívül és utána minden jó lesz. - Harry sorolja az elképzeléseit és tényleg mindent eltervezett. - Aztán ha lediplomáztam keresek egy jó állást, Jason azt mondta abban tud majd segíteni. Te pedig folytathatod a tanulmányaidat. Neked sem kell feladnod az álmaidat. - lágy csókot hint a homlokomra amire ismét egy mosoly a válaszom, miközben nagyon is tetszik minden amit mondott. - Sajnálom hogy ott hagytalak aznap este. - elérzékenyülve sóhajtok fel mert Harry annyira jó hozzám és minden percben bizonyítja a szerelmét én még is kételkedtem benne, pedig nem lett volna a szabad. - Engedd el a múltat kicsim. Már csak az számít hogy most a karjaimban vagy és szeretjük egymást. - bebújik mellém az ágyamba és én a mellkasára helyezem a fejem miközben szorosan bújok hozzá, ő pedig egyik kezével a hátamat míg a másikkal a kezemet simogatja. - Igen. Csak ez számít. - értek egyet majd lehunyom a pilláimat és végre megnyugszom.

49. Rész: I Choose You

Zene: Sara Bareilles - Gravity

Három nappal később...   

~ Florence Mia Collins ~

Egész éjjel csak forgolódtam akár csak az elmúlt három éjszaka során is, egyszerűen nem tudok aludni amióta Harry nincs velem és főleg azóta hogy utoljára beszéltem vele telefonon. A kialvatlanségomnak köszönhetően reggel fáradtan ébredek. Karácsony reggele van, de még túl korán, hiszen Liza még biztosan alszik különben már itt sikítana a fülembe hogy nyissuk ki az ajándékokat. Az éjjeliszekrényemen heverő telefonomra pillantok ami a megérzésemet igazolja, reggel hat óra, azonban úgy döntök hogy felkelek, egyrészt mert már úgy sem tudnék aludni, másrészt azért mert hangokat hallok lentről, a nagyi már biztos a konyhában sürög forog én pedig segíteni akarok neki, ezért így pizsamában indulok el le a lépcsőn, de amikor leérek, nem várt hang üti meg a fülem. Hirtelen és még időben húzódom vissza a válaszfal takarásába így senki nem vesz észre. - Kérem önöket. - Harry szinte könyörög a nagyszüleimnek a nappaliban. - Miért jöttél ide? - a nagyapám kimért és határozott vele szemben. - Szeretem az unokáját uram. Amióta elhagyott nem tudok aludni sem. - Harry hangja meggyötört és ez még inkább elszomorít. - Ide figyeljen fiatalember. - a nagyi indulatosan szólal fel. - Az unokám az éjszaka közepén érkezett meg hozzánk, tél közepén, átfagyva, terhesen és legfőképpen összetört szívvel, amit te törtél össze. Azt hogy elhagyott csak magadnak köszönheted. - a nagyit így és ilyen hangnemben még soha senkivel nem hallottam beszélni, egyrészt jól esik hogy kiáll értem, másrészt elképzelem Harry arcát ahogy mindezt végig hallgatja és a szívem összeszorul. - Egy hülye félreértés miatt. - kiált fel Harry ingerülten. - Az én házamban tisztelettel beszélj. - szól rá a nagyapám. - Mr. Collins és Mrs. Collins. - Harry felsóhajt miközben megszólítja a nagyszüleimet. - Huszonegy éves vagyok még valahol mélyen legbelül én is gyerek...- beszélni kezd. - Flor csak tizennyolc. - teszi hozzá. - Ne akarj meggyőzni arról hogy mi lenne a helyes döntés. - közbe vág a nagyi de a papa elhallgattatja így Harry folytathatja amit elkezdett. - Én csak megijedtem és félek. - lassan fújja ki a levegőt és a hangján érzem hogy ő most valóban megtört és épp úgy szenved mint én. - Fiam. Ő is fél. - a nagyapám hangja ellágyul, azt hiszem megsajnálta Harryt. - Tudom, én csak akkor nem tudtam mit kellene tennem vagy mondanom, de szeretem Flort és azt akarom amit ő. Én csak féltem őt, nem akarom hogy úgy legyen fiatalon anya hogy nem akar az lenni. Nagyon ki volt borulva amikor közölte velem hogy terhes. Nem tudtam mit tegyek mert erre nem voltam felkészülve még most sem vagyok, de nem mondok le róla, egyikükről sem. - Harry olyan határozottan beszél mint még soha. - És mi a magyarázatod a másik lányra? - a nagyi keményebb vele még mindig ellenséges. - Nem én akartam hogy megtegye. Bria elém állt hogy terhes vagyok kell egy kis pénz hogy elintézzem, én pedig tizenkilenc éves fejjel adtam neki. Ismétlem nem én akartam azt sem. - Harry ezt már halkan meséli de minden szavát értem és kezdek rájönni hogy nem lett volna szabad Bria minden szavát elhinnem, mert bár a terhességéről igazat mondott, arról hazudott hogy mi is történt valójában. - Drágám, kérlek hagyj magunkra Harryvel. - a papa a nagyihoz szól, meglep a kérése ahogy szerintem a nagyit is de ennek ellenére teljesíti és a konyhába vonul. - Uram kérem, engedje hogy beszéljek vele. - Harry szinte könyörög amikor kettesben marad a nagyapámmal. - Figyelj rám Harry! Elmondtad hogy félsz, most hallgass meg engem is hogy miért félek én. - komolyan beszél de hallani a saját nagyapám szájából a félelem szót, valami leírhatatlanul fájdalmas. - Hallgatom.  - Harry udvariasan engedi át neki a szót. - Öreg vagyok már és nem leszek se fiatalabb se egészségesebb. Ez csak rosszabb lesz, de nem akarok úgy meghalni hogy nem tudom biztonságban az unokáimat. A feleségem is egyre gyengül. Nem élünk örökké, nem tudjuk a végtelenségig óvni a lányokat. És mindent meg akarok tenni azért hogy amikor eljön az időm Flor és Liza biztonságban maradjanak. - a nagyapám szívbe markolóan beszél, be kell fognoma a szám ahogy elsírom magam hogy nehogy lebukjak előttük. - Mr. Collins én vigyázni akarok Flora és ha úgy alakul akkor természetesen Lizara is. - Harry azonnal reagál. - Egy dolgot meg kell értened fiam. - nagyapa felsóhajt. - Ebben az esetben nem én döntök és nem is a feleségem. Az hogy Flor mit szeretne azt csak ő tudja. De annak a gyereknek apa is kell. Ezt tartsátok szem előtt. - nem mondja ki, de burkoltan áldását adja Harrynek. - Ha nem fogad vissza akkor sem hagyom magára. - jelenti ki Harry és én már zokogok halkan a hallottak túlságosan is megviseltek mindegyik fél részéről. - Pontosan mit tervezel? - tesz fel egy utolsó kérdést a nagyapám. - Feleségül veszem Flort ahogy azt illik és tisztességes férje leszek amíg csak élek. A gyerekünknek pedig jó apja leszek uram. Ezt megígérhetem. - Harry határozott elképzelésekkel érkezett de ahogy nekem úgy a nagyapámnak sem tetszik ahogy fogalmazott és ezt szóvá is teszi. - Azért akarod feleségül venni mert így illik? - kérdezi komolyan. 

- Nem. Azért akarom feleségül venni mert így illik és mert szeretem őt és szeretni fogom most már amíg csak élek és dobog a szívem. - Harry hangja elcsuklik, ez most fordul elő először. Sír?! Teszem fel magamban a kérdést de bár ne tettem volna mert ez csak még inkább kiborít. Nem bírom tovább kilépek a fal takarásából ezzel felfedve magam, könnyes szemekkel nézek a szerelmem szemébe amik csillognak tehát igazam volt, sírt. - Flor, kicsim. - lép felém de én túl sokat hallottam és képtelen vagyok feldolgozni. Kikerülöm őt, a bejárat felé rohanok ahol lekapom a kabátom a fogasról és kirohanok a házból. Csak amikor kiérek az utcára jövök rá hogy pizsamában és benti papucsban vagyok. Azonnal átfagyok, de nem akarok vissza menni, csak futok előre, magam sem tudom hová, csak el. - Flor! Állj meg! - Harry rohan utánam, de nem engedelmeskedek. - Flor! - kiáltja a nevem. - Kérlek! - nem adja fel, sebes léptekkel követ. - Miért jöttél ide? - torpanok meg hirtelen és szembe fordulok vele. - Te is tudod hogy miért. - lenéz rám. - Gyere vissza a házba mert megfázol és a baba is. - átkarol és ahogy kiejti a baba szót minden harci kedvem elhagy. - Érdekel a baba? - bújok az ölelésébe. - Ő és te. - suttogja majd az ölébe emel és elindul velem vissza a ház felé. - Tudok menni. - jegyzem meg halkan. - Igen tudom, de nem szerencsés bokáig érő hóban, a minuszban egy szál pizsamában és papucsban mászkálni. - feleli én pedig nem ellenkezek. Fejem a vállára hajtom és hagyom hogy haza vigyen a nagyszüleim házába...

48. Rész: Holding A Heart

Zene: Billie Eilish - I Love You

Három nappal később...

~ Florence Mia Collins ~

Három nap telt el azóta hogy megjelentem itt az éjszaka közepén és arra kértem a nagyszüleimet hogy bocsássanak meg. Akkor minden szempontból össze voltam törve, reménytelennek éreztem az egész életemet és már majdnem feladtam, de a nagyszüleim ismét mellettem álltak mint eddig minden helyzetben. Ez valamelyest megnyugtat a jövőmet illetően, de még sem érzem magam boldognak. Semmi nem tudja elfeledtetni velem Harryt és azt a mérhetetlen szerelmet amit iránta érzek. Úgy érzem mintha kitépték volna a szívem és az a szív most Harry kezei között pihenne. Az elmúlt pár napban próbáltam magam összeszedni de nem igazán sikerül. Hiányzik Harry, nagyon és ahogy közeledik a karácsony ez az érzés még erősebb bennem, de természetesen azt sem felejtettem el amit megtudtam róla vagyis hogy tavaly Briat ejtette teherbe amit persze nekem nem mondott el soha és még mindig azt gondolom hogy én is Bria sorsára jutottam volna ha nem jövök el. Az itt töltött napjaim nagyrészt eddig olvasással töltöttem a szobámban az ablak előtt egy fotelba gubózva, jól esik kicsit elterelni a gondolataimat néhány magával ragadó könyvel. De ami ennél is meglepőbb hogy jól esik a magány, úgy érzem így gyógyulok. Csak Harry üzenetei szakítják fel bennem a sebeket újra és újra, mert igen, naponta több sms-t is kapok tőle, eleinte hívogatott de miután egyszer sem fogadtam a hívását inkább áttért az üzenet írásra, de természetesen azokra sem válaszolok, viszont így sokkal nehezebb mert ellenállni nem tudok és minden sorát elolvasom újra és újra. " Bébi vedd fel, aggódom érted " így szólt az első üzenete három nappal ezelőtt. " Flor, beszéljük meg. Oké? " tegnap előtt reggel érkezett...lapozgatok a számos üzenet között ami mind tőle jött. " Hiányzol! " ez tegnap este érkezett. " Kérlek, gyere vissza hozzám " ma reggel ez az üzenet fogadott, azóta pedig ki sem mozdultam a szobámból, nem kívánom az ételt és csak egyedül akarok lenni. - Bejöhetek? - a nagyi kopog az ajtómon de már bent is van a szobámban, a kezében egy tálcát szorongat. - Nem vagyok éhes nagyi. - nézek fel rá szomorúan. - Édesem enned kell, már nem csak a saját egészségedet veszélyezteted. - leül mellém és az ölembe teszi a tálcát amin két szendvics van és egy bögre tea gőzölög. - Tudom én csak...próbálom összeszedni magam. - sóhajtok fel. - Hiányzik neked az a fiú. - tudom hogy Harryre utal. - Hívd fel. - teszi hozzá. - Kizárt. - ellenkezek azonnal. - Nem tudod mit érzek. - suttogom, bár elmondtam a nagyszüleimnek is a Briaval kapcsolatos történetet még is úgy vélik hogy beszélnem kell Harryvel, talán igazuk van, hiszen még is csak az ő gyereke is. - Egyél szépen aztán hívd fel és beszélj vele. Joga van hozzá. - nagyi erősködik de tudom hogy csak nekem akar jót. - Joga? - kérdezek vissza. - Joga akkor lenne ha nem tette volna azt amit. - ismét dühös vagyok a férfira akit szeretek. - Amíg nem hallgatod meg addig nem tudod meg azt sem hogy mit tett. A történet egy verzióját hallottad, ha szereted azt a fiút akkor hallgasd meg az ő nézőpontját is. Nem tudhatod hogy ő hogyan élte meg azt ami akkor történt. - a nagyi mint mindig most is bölcs és eléri ezzel amit akar. - Felhívom. - hirtelen kapom magamhoz a telefonom, attól tartva hogy ha sokáig húzom az időt akkor el megy a bátorságom tőle. - Csak okosan. - bíztat majd magamra hagy és becsukja a szobám ajtaját én pedig tárcsázom Harry számát. - Flor? - bizonytalanul szól bele amikor felveszi én pedig hirtelen nem tudok megszólalni. - Bébi, ott vagy még? - szólít meg ismét. - Itt vagyok. - találom meg végre a hangom. - Annyira aggódtam érted. - sóhajt fel és hallom a hangján hogy megkönnyebbül. - Lia mondta hogy jártál nála. - szólal meg ismét. - Mindent tudok Harry. - halkan beszélek de határozottan. - Tudom, kicsim. Hidd el nem vagyok büszke arra az időszakra. - mondja komoly hangon. - Hát nincs is mire büszkének lenned. - támadok hogy esélyt se adjak a hülye szívemnek hogy esetleg megbocsásson. - Szeretlek Flor. - meggyötört a hangja ez kissé elgyengít. - Ez most nem érdekel Harry. - próbálom kikerülni ezt a témát, nem akarom hallani a szájából hogy szeret, mert tudom hogy így van, csak nehéz....nehéz úgy hogy tudom mit vár el tőlem. - Nem érdekel? - hitetlenkedve kérdez vissza. - Mit vártál? Azt akarod hogy szabaduljak meg a kisbabámtól. - elcsuklik a hangom ahogy kiejtem az utolsó szót. 

- Én ezt nem mondtam. - tiltakozik azonnal. - Azt mondtad hogy talán jobb lenne. - emelem meg a hangom, mert kezdek ideges lenni. - Mit vársz tőlem Flor? - suttogja. - És te mit vársz tőlem? - teszem fel neki én is a kérdést amit ő nekem. - Azt hogy gyere haza. - feleli. - Itthon vagyok. - reagálok csupán ennyit. - Csak azért hívtalak hogy tudassam veled a döntésem. - próbálom most már rövidre fogni ezt a beszélgetést, mert túlságosan fáj hallani a hangját. - A döntésedet? Én vagyok az apja nem? Talán engem is megkérdezhetnél. - már ő is dühös és ez engem még inkább felidegesít. - Oh szóval már az apja vagy? - vágok vissza túlságosan is hangosan beszélve. - Flor gyere haza és beszéljünk. Kérlek. - visszavesz a hangjából. - Nem mondok le a gyerekről, még érted sem. Akármennyire szeretlek Harry én nem vagyok olyan mint Bria. Én...- elsírom magam de el akarom mondani neki mit érzek ezért folytatom mielőtt közbe szólhatna. - Én szeretem ezt a babát, mert ő kettőnkből fogant és nem érdekel ha miatta elveszítelek. Választottam és én őt választottam. - közlöm majd választ sem várva bontom a vonalat. Egy perc sem telik el rezegni kezd a mobilom, Harry neve villog a kijelzőn de nem fogadom a hívását, úgy érzem mindent elmondtam neki amit akartam...

47. Rész: Shelter

Zene: Jessie Ware - Alone

~ Florence Mia Collins ~

Az éjszaka közepén felszálltam az első vonatra ami Portlandbe indult, úgy ahogy eljöttem Liatól már haza sem mentem, nem akartam Harryt látni, így az otthoni melegítőm van rajtam, a csizmáim és a kabátom, meg persze a pénztárcám az irataimmal azok nélkül soha nem megyek sehova és mindig a kabátomban tartom. Minden holmim Harry lakásán maradt, de már az sem érdekel csak az hogy végre haza érjek. Szükségem van a családomra. Hajnali fél négyet üt az óra amikor a vonat állomástól bérelt taxim kitesz a házunk előtt. Fizetek majd felsétálok a verandán. A házban sötét van ami nem meglepő tekintve hogy éjjel van. Önzőség talán csak így megjelenni itt, de a szívem és a lelkem is segítségért kiált. Megnyomom a csengőt aminek a hangja betölti a néma csendet. Látom ahogy a nagyszüleim hálószobájában felgyullad a fény és mozgást hallok bentről majd ahogy kinyílik előttem a bejárati ajtó a nagyapámmal találom szemben magam. Tekintete álmos, de azonnal éberré válik amikor felismer. - Flor? Te vagy az? - elém lép és az arcomat fürkészi, ide felé utazva is sokat sírtam így kizártnak tartom hogy ne vegye észre hogy mennyire pocsékul vagyok. - Mi történt? - hirtelen ölel magához és behúz a házba ahol kellemesen érint a meleg a kinti zord idő után. - Nagyon nagy a baj papa. - nézek a szemeibe és újra sírás fojtogat, azonban ezúttal már a szégyen érzetem is eluralkodik rajtam. - Gyere a konyhába főzök neked teát. - az említett helységbe vezet, de nem sokáig maradunk kettesben mert a nagyi is megjelenik. - Édesem, hogy kerülsz te ide ilyenkor? - aggódva simítja a kezét az arcomra. - Nem tudtam hová mehetnék. - sírok fel újra. - Annyira szégyenlem magam és tudom hogy csalódni fogtok bennem, azt is megértem ha ezek után kitagadtok. - hadarom kétségbe esetten. - De tudnotok kell hogy nem akartam hogy így legyen, nem akartam szégyent hozni rátok. Én annyira szeretlek titeket. - megállás nélkül zokogok. - Istenem Flor, mi történt veled? - a nagyapám a mellettem lévő székre rogy, az arca szomorú és aggodalommal teli míg a nagyi sírva fakad és úgy ölel magához. - Én ugyan az vagyok, én ugyan az a lány vagyok. - teljesen széthullok előttük de ez az egy amit nem szégyenlek jelen pillanatban, mert ők azok az emberek akik előtt minden gyengeségemet felvállalhatom. - Nem tudsz olyat mondani ami miatt kevésbé szeretnénk. - a nagyapám hangja elcsuklik és tudom hogy ő is elérzékenyült, azt hiszem a kiborulásom volt rájuk ilyen hatással, sőt biztos. - Terhes vagyok. - suttogom végül, nem merem hangosan kimondani, túlságosan félek a következményektől. A konyhában hirtelen néma csend uralkodik amit csak az én szipogásom zavar meg. Percek telnek el, egyikük sem szól majd végül a nagyapám nagyot sóhajt. - Jól van kislányom, megoldjuk. - halványan elmosolyodik. - Persze hogy megoldjuk. - ért egyet a nagyi is. - De hogyan? - nyögök fel fájdalmasan miközben egy részem örül is annak hogy támogatnak és nem zavarnak el. - Harry szerintem azt akarja hogy a terhesség megszakítás mellett döntsek. - jegyzem meg halkan. - Hát akkor nem az lesz amit Harry akar. Te vagy ennek a gyereknek az anyja, én pedig nem hagyom hogy a dédunokámnak baja essen. - a nagyapám határozottan áll fel és úgy néz le rám. - De papa gondolj csak bele...ha megszülöm, abba kell hagynom a tanulmányaimat, nem lesz belőlem semmi és ti sem éltek örökké mindig azt mondod, ha valami történik veletek hogyan gondoskodok majd rólatok vagy Lizáról? Ő is még csak hét éves. - próbálok valami megfelelő tervet kieszelni a jövőmre nézve de semmi használható nem jut eszembe. - Komolyan azt hiszed édesem hogy mi nem készültünk fel a legrosszabbra is? - a nagyi nevet fel. - Tisztában vagyunk azzal hogy öregek vagyunk. - teszi hozzá hasonló hangnemben. - Nem értelek. - csóválom a fejem. 

- Gondoskodtunk róla hogy ha történik velünk valami akkor te és Liza akkor se szenvedjetek hiányt semmiben. Évek óta teszünk félre nektek pénzt, mindegyikőtöknek külön-külön ami már szépen meggyarapodott, arról nem is beszélve hogy a szüleitek vagyona is el van különítve nektek a szükséges időkre. Nem áll meg a világ mert teherbe estél és ez nem is jelenti azt sem hogy nem lesz belőled semmi. Ezt a tanévet még be tudod fejezni, aztán utána kitalálunk valamit. Befejezed levelezőn az iskolát. Flor drágám ne tekintsd a gyermeked születését a saját életed végének. - mondja a nagyi és én teljesen ledöbbenek. - De ti...hogyan? - nem tudom mit is akarok kérdezni pontosan. - Flor, az életemet adnám érted és Lizaért, nem hihetted hogy egy ilyen fontos pillanatban mint amit most átélsz magadra hagylak. - a nagyapám érzelgősen beszél de a szívemet melengeti minden szava. - Annyira szeretlek titeket. - könnyes tekintettel nézek először a nagyapámra majd a nagyira. - Mi is szeretünk édesem. De most pihenj le, hosszú út áll mögötted. - a nagyi simogatja a hajam ahogy régen és ez megnyugtat. - Rendben. - bólintok és ahogy felállok át is ölelem őket. Csak rájuk volt szükségem ahhoz hogy meghozzam a döntésem. Akarom ezt a gyereket, Harryvel vagy nélküle. - Jó éjt szívem. -  a nagyi puszit ad és én elindulok az emeletre, először a régi szobámba akarok menni, de aztán hirtelen ötlettől vezérelve Liza szobájába nyitok be. Elmosolyodom ahogy a békésen alvó húgom arcára nézek. Halkan osonok be a szobájába, leveszem a cipőm és a pulóverom majd lassan bebújok mellé az ágyba. - Flor? - álmoskás hangon pislog rám. - Szia manó. - mosolygok rá. - Hiányoztál. - azonnal a nyakamba mászik. - Te is nekem. - gyengéd puszit nyomok az arcára. - Aludjunk, reggel beszélgetünk. Rendben? - cirógatom a haját. - Rendben. - egyezik bele és szinte azonnal vissza is merül az álmaiba miközben szorosan bújik hozzám, de nem bánom mert a testvérem közelsége megnyugtat és így én is hamar el tudok aludni...

46. Rész: Why Me

Zene: Jess Glynne - Take Me Home

~ Florence Mia Collins ~

Este kilenckor, a hidegben, terhesen haladok előre magam sem tudom hogy hová. Csak azt tudom hogy távol akarok lenni Harrytől és mindenki mástól is. A gondolatok és az érzéseim kavarognak bennem, persze a sírást nem tudom abba hagyni annak ellenére sem hogy így csak még jobban fázok. A szerencsétlenségemre pedig a koronát a hirtelen meginduló havazás adja. Didergek és a fogaim összekoccannak ahogy vacogok, a lépéseim pedig egyre nehezebbek. Alig hiszem el hogy egy hét múlva karácsony. Annyira vártam már az ünnepet és most, most csak el akarok tűnni. Elhaladok egy bár mellett, nem sok ember tengeti bent az idejét, nekem pedig szükségem van rá hogy felmelegedjek így végül úgy döntök hogy bemegyek. - Jó estét. - köszönök a pultosnak. - Lehet hogy szánalmas kérdés lesz amit most fel fogok tenni, de lehet itt kapni olyan italt ami felmelegít és lehetőleg nem alkohol? - nézek rá vacogva. - Forró csoki megteszi? - kérdez vissza. - Tökéletesen. - bólintok. - Foglalj helyet, máris viszem. - biccent a fejével az egyik üres asztal felé ahová én le is ülök. Azonban nem sokáig őrizhetem a nyugalmam mert a bár másik végében megpillantok egy ismerős arcot. Bria nevetgél egy srác ölében, próbálok úgy fordulni hogy még véletlenül se vegyen észre de nem jön össze, ez az én szerencsém. A tekintete megakad rajtam és látom hogy összezavarodik. Elfordítom a fejem, nem akarom hogy ide jöjjön. - Tessék a forró csoki. - kapom meg az italom a pultostól amibe azonnal belekortyolok, jól esik a forró ital. - Azt hitted nem veszlek észre? - a számomra nagyon is gyűlölt hang hirtelen csendül fel mellettem. - Bria, egyedül akarok lenni. - nézek fel rá abban bízva hogy legalább most lesz benne annyi emberség hogy magamra hagy. - Pocsékul nézel ki. - jegyzi meg mint aki meg sem hallotta a kérésemet és leül velem szembe az asztalomhoz. - Köszönöm, tudok róla. - nézek a szemébe, nincs értelme rejtegetnem, kellően feldagadtak már a sok sírástól. - Láttalak ma a nőgyógyásznál, ő mondott valamit? - nem kertel azonnal utat tör magának a kíváncsisága. - Te követsz, vagy mi a franc? - kiáltok fel hirtelen. - Eszem ágában sincs követni te nyomi, de én is ott voltam. Gyógyszert íratni mentem, de te olyan zaklatottan jöttél ki hogy észre sem vettél. - meséli amit nem nehéz elhinnem hiszen szinte sokkos állapotban hagytam el az orvosi rendelőt. - Én is csak azért mentem. - sóhajtok fel. - Aha és az zaklatott fel ennyire? - csóválja a fejét. - Azt nem mondtam hogy sikerrel is jártam. - pillantok rá ismét. Ki nem állhatom ezt a lányt, de talán jót tenne ha megosztanám valakivel azt hogy mit érzek és lehet hogy egy olyan személy mint Bria a legmegfelelőbb erre mert ő nem elfogult velem szemben, ő nem fog nekem hazudni és nem próbálja majd kiszépíteni a helyzetemet. Ő a kőkemény valóságot fogja az arcomba mondani mert nem érdeke hogy felvidítson és talán még abban is tud segíteni hogy meghozzam a megfelelő döntést. - Terhes vagyok. - vallom be végül neki, átadom magam a sorsnak. Lesz ami lesz alapon. - Miért nem vagyok én meglepve? - nevet fel. - Nem vagyok kíváncsi a gúnyolódásodra. Azt akarom hogy mond a szemembe a helyzetem súlyosságát és segíts meghozni egy olyan döntést amit talán egész életemben bánni fogok akárhogy is döntök. - olyan határozottan beszélek hogy az arcáról lefagy a mosoly. - Nem gúnyolódtam, vagyis nem rajtad, csak tudod Harry esetében ez már rekord. - jegyzi meg de nem értem mire akar ezzel célozni. - Ezt hogy érted? - kérdőn nézek rá. - Figyelj kislány, a te helyzeted egyértelműen szar. Csak tizennyolc vagy előtted az élet amibe most belerondított ez a nem kívánt terhesség. Harry viszont ebben már gyakorlott. Tavaly is teherbe ejtett egy lányt és ő fizette neki az abortuszt. - meséli ridegen, engem azonban elkap a hányinger és egyszerre szédülni kezdek. - Hazudsz...- suttogom ez ma már a második sokk ami engem ér. - Nem hazudok, kérdezd csak meg Liat. Ő az egyetlen aki tud róla. - kiáll amellett amit mondott. - Valóban? Akkor te honnan tudsz róla ha csak Lianak mondta el? - kíváncsian várom hogy erre mit felel. Nem tudok és nem is akarok hinni neki. - Én voltam az a lány. - mondja egyenesen a szemembe. - Tessék? - meghűl a vér az ereimben, kiszárad a torkom és képtelen vagyok levenni a tekintetem Briaról. - Terhes lettem egy átmulatott éjszaka után, mi nem jártunk Harryvel csak párszor lefeküdtem vele, aztán kiderült hogy terhes vagyok. Azt mondta vetessem el, de persze én is azt akartam. Adott pénzt én pedig tettem amit kellett. És nem bántam meg. Gondolj csak bele Flor. Az egész életedet el akarod baszni egy gyerek miatt? - kérdezi és látom rajta hogy tényleg nem érez bűntudatot. Lelki ismeret nélkül vált meg a gyerekétől. - Mennem kell. - állok fel hirtelen. - Ha jól sejtem most Liahoz mész. - vigyorog rám. - Igen. - felelek csupán ennyit és a forró csokim árát az asztalra teszem majd sietősen távozok. Innen azonban messze van a kollégium így egy taxit intek le és meg sem állok a célomig. - Lia, itthon vagy? - kopogtatok mint egy őrült a régi szobám ajtaján abban a reményben hogy Liat itthon találom. - Jézusom Flor, mit keresel te itt ilyenkor? - álmosan nyit ajtót de amint megpillantja a kisírt szemeimet és a dühös pillantásom azonnal eláll az utamból és beenged, szerencsére egyedül van. - Mi a baj? - aggódva várja hogy megszólaljak. - Igaz? - kiáltok rá amitől megrezzen és hátrébb is lép tőlem. 

- Micsoda? - kérdezi értetlenül. - Harry tavaly teherbe ejtette Briat és ő fizette neki a...- ki sem tudom mondani azt a szót. - Flor...- Lia máris kerüli a tekintetem, tehát Bria valóban nem hazudott. - Lia terhes vagyok úgy hogy kurvára ne merj nekem hazudni. - követelem indulatosan. - Terhes vagy? - ledöbben és sajnálattal néz rám. - Válaszolj. - szólok rá erős hangon. Bár már tudom mi az igazság, hallanom kell az ő szájából is. - Igen, igaz. - vallja be végül és ezzel végleg padlóra küld. - Eltitkoltad előlem ahogy Harry is és most én...én is Bria sorsára jutok? - kérdezem kétségbe esetten. - Flor annyira sajnálom. - sírva ölel magához. - Eressz! - lököm el magamtól. - Átkozom a napot amikor megismertelek téged és Harryt. - egyenesen a szemébe nézek. - Undorítóak vagytok. - zokogok fel és elindulok az ajtó felé. Nem akarok tovább maradni, eleget hallottam már. - Flor, hová mész az éjszaka közepén? - Lia szól utánam. - Az már nem tartozik rád. - felelem és hangosan csapom be magam mögött az ajtót. Egy hely van csupán ahová menni akarok és az az otthonom, az igazi otthonom ahol a nagyszüleim és a húgom van...

45. Rész: I would watch you walk away

Zene: Isak Danielson - Broken

~ Florence Mia Collins ~

Ahogy távoztam az orvostól nem vágytam másra csak magányra. Egyedül akarok lenni és kizárni a külvilágot. Nem akarok gondolkodni mert ha gondolkodok akkor őrült ötleteim támadnak és kezdem azt érezni hogy megőrültem. A hazáig vezető utat gyalog tettem meg ami alatt teljesen átfagytam így a lakásba érve azonnal a fürdőt vettem célba, de ezúttal többre vágytam egy zuhanynál ezért tele engedtem a kádat kellemesen forró vízzel, magamra zártam a fürdő ajtót és elmerültem a habokban. Ennek már fél órája, de egyszerűen képtelen vagyok kimászni a kádból. Gyengének érzem magam, erőtlennek, talán a szüntelen zokogás merített így ki. Örülök hogy Harry nincs itthon. Még nem tudom hogyan fogom mind ezt elmondani neki, de joga van tudni róla, nem hazudhatok és nem is titkolhatom el előle. Segítenie kell a döntést meghozni mert ez a gyerek nem csak az enyém, nem csak az én felelősségem és legfőképpen nem csak az én életemről van szó. Újra zokogás rázza a testem ahogy belegondolok hogy egy élet fejlődik bennem, pedig alig múltam tizennyolc éves és Harry is még csak húsz éves. Hogy történhetett ez meg? Pont velünk. - Nem tarthatlak meg. - sírva nézek a hasamra a magzatnak címezve a szavaimat. - Egyszerűen nem tehetem. - a fejem már fáj és a szemeim égnek miközben a lehető legnagyobb harcot vívom magammal. Milyen ember vagyok én? Teszem fel magamban a kérdést. Miért akarok Istent játszani? Csak is neki van joga életek felett dönteni, nekem nem. Ha ezt a gyereket ajándéknak szánta hát el kell fogadnom...próbálom magam meggyőzni, a szívem harcol az eszem ellen. A szívem már érez a gyermekem iránt valamit, talán anyai ösztönt, de az eszem tudja hogy ha a szívem győz akkor az életem nem úgy alakul majd ahogy azt elterveztem. És a nagyszüleim? Istenem nekik hogy mondom el? Bíznak bennem, felneveltek, tettek azért hogy én tanulhassak. És én? Én mindent elrontottam. - Flor? - Harry hangja zökkent ki a gondolataimból. - Bébi itthon vagy? - hallom ismét, engem keres, de nem válaszolok majd megmozdul az ajtó kilincs, az ajtó azonban nem nyílik ki hiszen bezártam korábban. - Flor? - kopogtat, tudja hogy bent vagyok, hát persze különben miért lenne zárva a fürdőszoba ajtaja. Nem tudok megszólalni, nem akarok megszólalni. - Kicsim? Tudom hogy bent vagy. Baj van? - a hangja már csupa aggodalom. - Menj el. - zokogok fel, nem bírom magamban tartani az érzelmeim. - Flor mi a baj? - a hangjából már nem csak aggodalom hanem félelem is kivehető. Félt engem és bizonyára teljesen össze van zavarodva, hiszen eddig semmi jelét nem adtam hogy baj lenne, most pedig hogy megjött rögtön az én bánatomba cseppent. - Csak hagyj egyedül egy kicsit. Kérlek. - sírva könyörgök neki. - Megijesztesz. - feleli halkan. - Harry! Hagyj békén. - üvöltök ki de a hangom erőtlen, a sírás minden erőmet és a hangomat is elvette. - Oké. - adja fel végül, de nem megy el, hallom ahogy az ajtónak dől és lecsúszik. Lefogadom hogy az ajtó előtt ül és vár, arra vár hogy én magyarázatot adjak neki a viselkedésemre, én azonban még képtelen vagyok a szemébe nézni és közölni hogy terhes vagyok. Mi lesz ha meggyűlöl érte?! Nem, abba bele sem merek gondolni. Újabb hosszú percek telnek el, vagy talán egy óra is mire a vizem teljesen kihűl és én kiszállok a kádból. Egy fehér törölközőt veszek magamhoz de mielőtt még a testem köré tekerném meg akad a tekintetem a tükörképemen. A hasam még lapos, de a tudat hogy ott van egy kis élet....vegyes érzésekkel tölt el. Újra sírni kezdek és gyorsan eltakarom magam a törölközővel. Mélyeket sóhajtok és kinyitom az ajtót. Ahogy sejtettem Harry vár rám és azonnal fel is áll amikor érzékeli a jelenlétem. - Flor mi történt? - aggódva fürkészi az arcom, tudom hogy egy roncsnak tűnhetek most, annyit sírtam már hogy pislogni is fáj. - Nem tudom hogyan mondjam el. - kerülöm őt ki és a hálóba megyek. - Mit? - követ kíváncsian. - Harry én nem tudom hogyan közöljem veled. - őszintén kétségbe vagyok esve és az sem segít hogy újra sírás kerít hatalmába. Elfordulok tőle, megtörölközöm és miután felvettem egy fehérnemű szettet a melegítő alsóm és a pulóverom is magamra húzom. - Az istenért, mond már el hogy mi van. - feszülten túr a hajába. - Terhes vagyok. - alig hallhatóan ejtem ki a számon ezt a két szót, de tudom hogy Harry hallotta mert egész teste megfeszül, az arca elsápad és egy lépést hátrál. - Ezt, ki mondta? - kérdezi bizonytalanul, tudom mit érez, most ő is próbál valami magyarázatot keresni, vagy valamit ami megcáfolja hogy valóban igaz lehet amit mondtam. Én is ezt tettem amikor az orvos közölte velem. - Az orvosom mondta. - adom meg neki a választ ami egyben azt is jelenti hogy ez a valóság, nincs mit tenni. - Hogy történhetett ez meg? - fel alá kezd járkálni és akár csak én ő is össze van zavarodva. - Az óvszer nem száz százalékos védelem. - csak azt tudom mondani neki amit nekem mondott a doktor. - Még csak húsz éves vagyok, huszonegy. - kiált fel.

- Te pedig, alig tizennyolc. - rám néz és a szemei villognak. Nem tudom eldönteni hogy rám dühös e vagy ez a helyzet hozta ki belőle az indulatokat. - Azt hiszed én nem tudom? - emelem meg a hangom. - Azt hiszed én ezt akartam? - nézek rá kérdőn, nem hiheti hogy én ennek örülök. - Mi lesz most? Mihez kezdesz? - kérdezi én azonban elszörnyedek. Nem tetszik ahogy fogalmaz. - Mihez kezdek? - kérdezek vissza. - Ez csak az én felelősségem? - lököm meg indulatosan és csak a szerencsén múlik hogy nem képelem fel mert időben elkapja a lendülő kezemet. - Nem úgy értettem. - halkan mondja. - Az orvos szerint megszakíthatjuk a terhességet. - szólalok meg ismét, neki is tudnia kell a lehetőségeinkről. - Az lenne talán a legjobb. - határozottan mondja ki a szavakat és ezzel darabokra töri a szívem. Én is gondoltam rá hogy ezt kellene tennem de az ő szájából hallani annyira kegyetlen. Lehet hogy egyedül maradtam. - Hogy mondhatod ezt? - könnyes szemekkel nézek rá de a válaszát már nem várom meg, kirohanok a hálóból a nappaliba és azonnal öltözni kezdek, gyors mozdulatokkal lépek a csizmáimba és a kabátomat is leakasztom a fogasról. - Flor! - Harry rohan utánam. - Egyedül akarok lenni. - közlöm érzelem mentes hangon majd hátat fordítok neki és kilépek a lakásból. Csak az jár a fejemben hogy mennyire egyedül is érzem most magam. Persze Harry reakciója is jogos, még ő is fiatal, de bassza meg....én is az vagyok...